Korlátozás

2022.06.28. 17:25

A fokozat elrendelése után nappal a tömlős kocsimosás is tilos lesz Berényben

A jászberényi képviselő-testület kedden rendkívüli ülésen fogadta el a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. egységes vízkorlátozási tervét. Az eseményen Kocza Imre, a TRV Zrt. főmérnöke emlékeztetett, már 2016-ban körvonalazódott, hogy a vízbázis, amire 37 kútjuk létesült, nem stabil.

Hartai Gergely

Kocza Imre

Fotós: Pesti József

A kutak vízhozama egyre csökken, ezért valamilyen intézkedést tenni kell annak érdekében, hogy szavatolják a biztonságos ellátást.

Az előző esztendőig nem voltak ellátási gondok. Tavaly januárban az önkormányzattal közösen két víztermelő kutat újítottunk fel. Ezekből plusz vizet nyertünk, de nem kaptunk annyit, amennyire számítottunk

– folytatta a szakember.

Kocza Imre elmondta, jelenleg 7400 - 7500 köbméter vizet szolgáltatnak naponta. Ez azt jelenti, hogy 1200 köbméterrel több vízigénye van jelenleg a településnek. 

Ez a mennyiség visszavezethető a szárazságra, de a házi medencék feltöltésére is.

Budai Lóránt polgármester az ülésen arról beszélt, bízik abban, hogy a vízkorlátozási terv segít megoldást találni az ellátás biztonságára. 

– Ez egy olyan helyzet, amely ilyen mértékben még nem fordult elő Jászberényben. A tapasztalataim viszont pozitívak, szeretném megköszönni a lakosság hozzáállását – hangsúlyozta a városvezető.

A TRV Zrt. a nulladik fokozat, azaz a napi locsolási tilalom elrendelését kérte az önkormányzattól. A társaság tájékoztatója szerint ez a szint a vízkorlátozás egyik legalapvetőbb eszköze. Bevezetése elsősorban a csúcsvízigények kielégítése miatt történhet. A település egészére 6 és 22 óra között rendelhető el, amennyiben a várható vízfelhasználás eléri vagy nagyban megközelíti a maximálisan kitermelhető vízmennyiséget.

A városházi tanácskozáson az is elhangzott, hogy ezen fázis keretében a társaság először felhívja a lakosság figyelmét arra, hogyan tud tudatosan vizet használni. A fokozat elrendelését követően tilos a közparkok, házikertek tömlős locsolása reggel 6 órától este 10 óráig. Ugyancsak tiltott tevékenység a járdák és utak mosása, automata öntözőrendszerek működtetése, járművek tömlős mosása és az úszómedencék töltése.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában