Galériával

2022.06.29. 17:25

A magyar egészségügyet ünnepelték Szolnokon

Az egészségügyben dolgozóknak mondtak köszönetet Szolnokon a Hetényi Géza, illetve a MÁV Kórházban Semmelweis-nap alkalmából szerda délután. Hagyományosan ezen a napon adják át a kiváló szakmai munkáért járó elismeréseket, díjakat is.

Molnár-Révész Erika

A Hetényi Géza Kórházban rendezett Semmelweis napi ünnepségen több elismerést is átadtak

Fotós: Mészáros János

A Hetényi Géza Kórházban rendezett Semmelweis napi ünnepségen több elismerést is átadtak

Fotós: Mészáros János

Bár az ünnepélyes leleplezésére csak később kerül sor, a Gergely-terem falára idén dr. Böjthe Lajos főorvos emléktábláját helyezik ki, ennek bejelentésével kezdődött a Semmelweis-napi ünnepség a Hetényi Géza Kórházban.

Az eseményt Piroska Miklós, a kórház főigazgatója nyitotta meg, aki megköszönte az egészségügyben dolgozók elmúlt esztendőkben nyújtott áldozatos munkáját, emberségét és empátiáját, mellyel hozzájárultak ahhoz, hogy a nehéz járványügyi helyzetet a megye ellátórendszere teljesíteni tudta. 

Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő köszöntőjében elmondta, az országban összesen 150 ezren dolgoznak az egészségügyben.

A magyar kormány folyamatosan dolgozik az egészségügyben dolgozók bérezésének javításán, 2019 és 2022 között hetvenkét százalékkel nőtt a szakdolgozók bére. Nyilvánvalóan ezt tovább kell folytatni, és a soha nem látott egészségügyi bérrendezést is folytatni kell

– hangsúlyozta a képviselő. 

Hozzátette, az elmúlt években nagyon komoly épületfelújítások és eszközfejlesztések is megvalósultak az egészségügyben.

Dr. Berkó Attila kormánymegbízott úgy fogalmazott, a világ kifordult a sarkából az elmúlt két-három évben, hiszen olyan külső, előre nem látható eseményekkel kellett megküzdenie az országnak mint a pandémia vagy az ukrán háború, ami stabil, jól működő rendszer nélkül elképzelhetetlen lenne. 

A köszöntők után átadták az idei díjakat, elismeréséket. Dr. Ignácz István Segítsége Alapítvány díjban idén dr. Fehér Éva Andrea, a Hetényi Géza Kórház pulmonológus főorvosa részesült. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének díjával Veress Tibor Zsoltné ápolót jutalmazták. 

A kórház legmagasabb szintű elismerésében, a Hetényi Arany Emlékéremben idén dr. Magyar László, a Krónikus Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa, Seller Jánosné, a rendelőintézet csoportvezető asszisztense, valamint Váradi Gabriella, a Bér- és Munkaügyi Osztály ügyintézője részesült.

A Hetényi Emléklapot összesen 13 dolgozó vehetett át. Az ünnepség a főorvosi és adjunktusi címek adományozásával folytatódott. Főorvosi cím viselésére jogosult ezentúl dr. Gyökös Zoltán, a Fül- Orr- Gégészeti és Szájsebészeti Osztály adjunktusa, valamint dr. Hajdú Attila, a Traumatológiai Osztály adjunktusa. Adjunktusi címet viselhet dr. Topai Krisztina, a Csecsemő és Gyermek Osztály szakorvosa. 

A Semmelweis-napon hagyományosan átadják a Magyar Orvosi Kamara Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének elismeréseit is. 2022-ben „Az év orvosa” díjra dr. Pintye Imrét, a szolnoki MÁV Kórház radiológus szakorvosát, a törökszentmiklósi járóbeteg szakrendelő osztályvezetőjét tartották érdemesnek a szavazók. Az Orvosi Kamara-Szolnok életműdíjat dr. Fügi Sarolta pszichiáter főorvos vehette át. Az ünnepség Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnökének pohárköszöntőjével ért véget.

Ünnepelt a szolnoki MÁV Kórház is 

Lelkiismeretes szakmai munkájukért, és a kórház jó hírnevének megőrzéséért végzett tevékenységükért díjazták Semmelweis nap alkalmából a szolnoki MÁV Kórház munkatársait is.

A Kórházért elismerő oklevéllel tüntették ki Csernátoni Andor Ottó műszerészt, Csollák Istvánné szakápolót, Forgács Andrea szakasszisztenst, illetve dr. Kuthy Gábor és dr. Társi Tünde főorvosokat. Főigazgatói dicséretben Berényi Dénesné asszisztens, Dobozi Éva Mária, valamint Fodor-Daru Anikó orvosírnokok, Káposztás Pál műtőssegéd, és dr. Tóth Erzsébet főorvos részesült. 

Főorvosi címet hatan vettek át idén: dr. Bódi Barbara, dr. Gondos Anikó, dr. Kuthy Gábor, dr. Pintye Imre, dr. Svichrán András, valamint dr. Takács Mária. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában