Galériával

2022.06.12. 15:25

A magyar népművészet kincsestárát mutatták be Jászapátin

A néptánc és muzsika lélektől lélekig ható varázsát, közösségmegtartó erejét mutatták be az első Csoóri Sándor Népművészeti Fesztiválon, amelynek megyénkben Jászapáti adott otthont. Szombaton Kárpát-medence szerte harminc helyszínen egyidőben, közel húszezer táncos, zenész és kézműves mozdult meg a forgatagon, közösen táncoltak, énekeltek és szemléltették a magyar népművészet tárgyi örökségét.

Illés Anita

Fotó: Pesti József

Jász-Nagykun-Szolnok megye minden szegletéből érkeztek néptánccsoportok szombaton Jászapátira, hogy az I. Kárpát-medencei Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál keretében együtt mutassák be a magyar népművészet gazdag kincsestárát. Célja, hogy ismertesse az öt évvel ezelőtt elindult Csoóri Sándor Program eredményeit, közösségformáló hatását és a népművészeti mozgalom kimagasló színvonalát. 

Tizenhét megyei hagyományőrző csoport közel háromszázhatvan táncosa gyűlt össze a város főterén, ahol Farkas Ferenc polgármester köszöntötte a vendégeket.

– A Csoóri Sándor költő nevével fémjelzett népművészeti találkozó egyazon időben zajlik Erdélyben, a Felvidéken, Délvidéken és az anyaországban. Kéz a kézben, lélektől lélekig tart a találkozás. Az egyszerre dobbanó szívek, a táncos lábak egyidejű koppanása akkora erő, hogy még a kívülálló is beleborzong – mondta a városvezető a határon átívelő rendezvény ünnepélyes megnyitóján. 

Farkas Ferenc úgy fogalmazott, hogy akik akár fellépőként, szervezőként vagy nézőként részesei az eseménynek, mindannyian a nemzet megmaradásáért tevékenykednek, melynek alapja hagyományaink megtartása és múltunk, gyökereink ismerete. Az első Csoóri Sándor Fesztivál a Kárpát-medence harminc helyszínén egyidőben, azonos programelemekkel valósult meg. 

Jászapátin a köszöntő után a városba érkező táncosok, hagyományőrzők népes serege népviseletben vonult be a Kisboldogasszony római katolikus templomba. Az ökumenikus istentiszteleten a szentmisét Kocsis Sándor plébános celebrálta, jászapáti és jászberényi fiatalok pedig Máriás népi énekeket adtak elő. A déli harangszót követően a főtéri kisszínpadon Erdei Gábor színművész, versmondó Csoóri Sándor Virágvasárnap című versét szavalta el. Szűcs Gábor a Martin György Néptáncszövetség elnökségi tagja, a Jászság Népi Együttes művészeti igazgatója is köszöntötte a hagyományőrzőket, majd a több száz táncos közösen énekelt és moldvai körtáncot mutatott be a város főterén, miközben a talpalávalót a Zagyva Banda húzta. 

Délután többek között szakmai beszélgetéssel, kézműves kavalkáddal, népi játszótérrel, viseletkiállítással, városismereti sétával és helyi érték kiállítással várták az érdeklődőket. A nagyszabású fesztivált a Jásztánc Alapítvány, a Jász Folk Alapítvány és a Martin György Néptáncszövetség szervezte meg Jászapátin. 

A Jászság településein működő táncegyüttesek, hagyományőrzői mellett Karcag, Kisújszállás, Fegyvernek, Törökszentmiklós, Tiszafüred és Berekfürdő értékőrző csoportjai mutatkoztak be a nap folyamán.

– A Csoóri Sándor Programnak köszönhetően öt éve soha nem látott támogatási forrásból tulajdonképpen minden táncegyüttes megerősítette közösségeit. Nem csak közösségépítő rendezvényekre, fesztiválokra, kézműves- és gyermekprogramokra pályázhattunk, hanem a szakmai munka fejlesztésére is – osztotta meg tapasztalatait Tajti Erzsébet a Jásztánc Alapítvány elnöke, a fesztivál helyi szervezője. Hozzátette: Jászapátin minden táncegyüttes támogatásban részesült, a pályázat eszközfejlesztésre és ruhakészítésre is biztosított forrást, valamint nyári táborokat, szakmai tanulmányutakat szerveztek.

Gálaesttel zárult a nagyszabású rendezvény

A fesztivál a Táncképek című fergeteges gálaműsorral, közös össztánccal és táncházzal ért véget a Pájer Antal Művelődési Házban. – A programmal szeretnénk megmutatni Európának és a világnak, hogy a magyar táncosok nemcsak őrzik, ápolják a néptánc hagyományát, hanem továbbadják és építik azt – mondta az esti gálán Pócs János. 

A térség országgyűlési képviselője tiszteletét fejezte ki azoknak a szülőknek, akik valamikor táncoltak és gyermekeiknek átadták a néptánc szeretetét. Megköszönte Tajti Erzsébet és Borics László munkáját, akiktől a néptáncmozgalom elválaszthatatlan Jászapátin.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában