Zarándoklás

2022.06.29. 11:29

A szolnokiak is bejárták a nevezetes túraútvonalat

Hazánk közel félszáz rotarys szervezete mintegy ezer képviselőjének többsége a kö­zelmúltban végigbaktatta a legismertebb és leghosszabb hazai turistautat, az ezeregyszázhetvenhárom kilométeres Országos Kéktúrát (OKT). Különleges élményekkel gazdagodtak.

Mészáros Géza

A Rotary-Kéktúra napjának reggelén a szolnoki szervezet tagjai Mátraházáról indultak közel harminc kilométeres útjukra Fotó: Czeglédi Sándor

Június 18-án tartották meg az első Kéktúra napját a magyar rotarysok. A Rotary Club Szolnok, pontosabban Szalóki István, a városi szervezet tiszteletbeli tagja kezdeményezésére fogott vándorbotot a magyarországi RC-hálózat majd’ teljes tagsága.

A 2010-es évek elején az volt az ötletem, hogy a hazai rotary klubokat és főleg tagságát közelebb hozzam egymáshoz

– idézte fel a több mint tízéves ötletét Szalóki István.

– Az tudvalévő, hogy a nemzetközi szervezet magyarországi szervezet, bennfentes néven a District 1911 egyleteinek mindegyike rendszeresen, de legtöbbször külön-külön programok vállalásával jószolgálati missziókat teljesít. Vannak idehaza partner-, sőt még testvérklubok is, de a magyar rotary-társadalom egészének egy cél érdekében történő összefogására kevés példát lehet felsorolni. Eltelt jó pár év a javaslat óta, mire beért a gondolat, így ezen a nyáron, még ha külön-külön is teljesítve az OKT egyes szakaszait, de közös programmal alkottunk nagyot. A mostani vállalás a klímaváltozás problémájára, a környezet- és természetvédelem, továbbá az egészséges életmód és a testmozgás hangsúlyozására fókuszált – foglalta össze az RC-sek Országos Kéktúra-teljesítésének üzenetét Szalóki István.

Az Országos Kéktúra Magyarország északi tájain végighaladó, kék színnel jelzett turistaút. Útvonala a Kőszegi-hegységben található Írott-kőtől a Zempléni-hegységben fekvő Hollóházáig vezet. A túratáv hossza ezeregyszázhetvenhárom kilométer. Az országos kék jelzés nemcsak Magyarország, de Európa első hosszú távú turistaútja is. Az Országos Kéktúra, kiegészülve a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrával és az Alföldi Kéktúrával alkotja együtt az Országos Kékkört.

A zarándokok megpihentek Kékestetőn Fotó: Czeglédi Sándor

– A Rotary Club Szolnok túrázó csapatának „kemény magja” tizenöt főből állt, akikhez olykor más túrázók is csatlakoztak, majd fáradtan leváltak. Az ország egyéb klubjai is hasonló létszámmal indultak útnak, ezáltal egy időben több száz rotarysta túrázott szombaton az OKT mentén.

Reggel kilenckor indultunk Mátraházáról. A Sas-kőnél egy japán házaspár volt a vendégünk, de ugyanitt köszöntött bennünket a csapatunkkal találkozó népszerű világjáró, dr. Juhász Árpád is, aki a rá jellemző, érdekfeszítő stílusában ecsetelte a Mátra adott szakaszának geológiai, természetföldrajzi sajátosságait.

Miután begyűjtöttük az OKT adott szakaszának mind a négy (Mátraháza, Kékestető, Hármashatár-Erdészház, Sirok) bélyegző-lenyomatát, az út végén megtekintettük a szárazság miatt szerény vizű Ilona-völgyi vízesést. Este a mátraházi edzőtábor szállodájánál szalonna-kolbász sütögetésével búcsúztattuk a jó hangulattal teli napot, és összegeztük, hogy a szolnoki klub által kiválasztott Mátraháza és Sirok közötti huszonhat és fél kilométeres szakasz Markazi kapu és Oroszlánvár/Domoszlói kapu közti túratávot teljesítettük. A Rotary Club Szolnok már a túra során elhatározta, hogy a „Természet – Ember – Harmónia!” jelmondat jegyében a jövő években is folytatni fogja természetjáró misszióját – mesélt a közös élményekről Szalóki István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában