Egy álma vált valóra a tiszaföldvári Kun Lászlónak, kapitális harcsát fogott

Kisebb-nagyobb kihagyásokkal már évtizedek óta horgászattal tölti a szabadidejét Kun László.

– A kilencvenes években átnyergeltem a mezőgazdaságra, így a horgászat abbamaradt. A fiam abban az időben is folyamatosan járt pecázni, panaszkodott, hogy nem bír halat fogni, így ismét csatlakoztam hozzá – mesélte hobbijáról a tiszaföldvári férfi. 

Mint mondta: csónakját körülbelül tíz éve, télen készítette.

Lambériából építettem, bevontam műgyantával és üvegszállal, egy martfűi stégről járok le azóta is. Az idő közben telt, a gazdálkodást szűkebbre kellett venni, így ismét több lehetőség adódott a halfogásra

– magyarázta.

– Nem szeretem a vándorhorgászatot, egy helyre letelepedek, és jöjjön oda a hal, én megvárom – tette hozzá mosolyogva.

Az esetek többségében kimondottan harcsára „utazik”, szerelékét és a csalit is ehhez igazítja. Halat, puhatestűt tűz a horgára. Szinte minden évben akad egy-egy harminc kiló körüli példány, amivel hazatérhet. Ahogyan arról lapunk hasábjain beszámoltunk: a napokban egy közel hatvankilós és több mint kétméteres harcsát akasztott.

– Nagyságát már a kapásból érzékeltem, amikor megfogtam a botot, húzott csónakostól, először a folyással szemben harminc métert, majd lefelé ötvenet, hiába volt letéve a súly. Ő fárasztott engem, én meg őt. Ez az igazi élmény a horgászatban – vágta rá.

Tapasztalatai szerint rettentő erő volt a kopoltyúsban, ha a féket teljesen behúzta volna, berántotta volna a vízbe, a bot ugyanis teljesen meghajlott, ezért engedte az orsó a damilt.

– Tavaly ezt a halat már megakasztottam, de akkor nem sikerült kifognom. El is határoztam, nem foglalkozom vele, ha idén nem fogok más halat, de ezt az egyet jó volna. Az volt a szerencsém, hogy felfelé indult, mire visszafordult, annyit gyengült, hogy nem tudott elbújni a fenékre. Álom jó érzés volt kiemelni, belenyúltam a szájába, és behúztam a csónakba. A nyálka annyira megsérült rajta, ahogy a farkával verte magát, hogy nem is élte volna túl, ha visszaengedem – emlékezett vissza.

Egy horgásztársa épp László másik botjával volt elfoglalva, aznap ugyanis egyszerre volt mindkettőn kapás, az ott megakasztott hatkilós hal végül elúszott. A termetes harcsát viszont hazavitték.

– Dolgozott bennem az adrenalin, nem éreztem nehéznek, amikor a csónakba emeltem. Aztán segítséggel húztam fel a parton, és raktam az autóba. Az öreg horgászok, akikkel találkoztam, azt mondták, itt még ekkorát senki sem fogott, én is mindig erre vágytam – mondta büszkén Kun László.

Házuk udvarán egy kerti színben lógatták fel, és kezdték feldolgozni, a fotó is ott készült. A harcsából a család rántott halat készített, de a rokonságnak is jutott belőle.

Pecázás közben teljesen elmerül a természetben

Sokan úgy vélik, a horgászat egy unalmas hobbi, ám ha az ember a kapás mellett a környezetét is figyeli, számos csodát tapasztalhat. – Saját szememmel láthattam, hogy egy róka éppen vadászni tanította a fiát, vagy a kacsamama úszni a kicsinyeit. Ezekre mind-mind szívesen emlékszem vissza, sőt, a feleségemnek is el szoktam mesélni – részletezte Kun László.