Élősködők

2022.06.01. 11:27

Elszaporodtak a kullancsok Jász-Nagykun-Szolnok megyében - videóval

Minden negyedik egyedben kimutattak egy veszélyes baktériumot.

Molnár-Révész Erika

Illusztráció / Shutterstock.com

Egy nemrég megjelent kutatás szerint a vizsgált, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből származó kullancsok huszonöt százalé­k­ában fordult elő a házi kedvencekre veszélyes anaplaz­mózis, vagyis a fehérvérsejtek károsodásával járó betegséget okozó baktérium. Szintén magas számot mutat az állatokra akár életveszélyt is jelentő babéziózisért felelős parazita jelenléte a vizsgált mintákban.

Rengeteg kullancs van mostanában. Legalább ötöt-hatot szedek le a kutyáról, miután megsétáltattam

– panaszkodott Kiss Gergő, aki három és fél éves golden retrieverét gyakran viszi ki a szolnoki árterekre.

Szerencsére Kyra védett a kullancsok ellen, hiszen négy-öt havonta megkapja az élősködők elleni tablettáját, ami úgy fejti ki hatását, hogy a véréből táplálkozó rovar hamar elpusztul

– tette hozzá a kutyatulajdonos.

Óvatossága nem alaptalan, a kullancsokkal együtt az általuk terjesztett vírusok, baktériumok is elszaporodtak az utóbbi időben.

Hazánkban eddig huszonhét kullancsfajt azonosítottak, melyek közül huszonegy őshonos. A házi kedvenceken két kullancsfaj egyedei fordulnak elő, melyeket kutyakullancsnak, illetve közönséges kullancsnak neveznek – ezek jelentenek leginkább veszélyt kedvenceinkre.

Háromszázhuszonhét kullancsot azonosított és vizsgált meg az MSD Animal Health szervezet 2019 és 2021 között. A vérszívókat kétszáztizenegy kutyáról és tizenkét macskáról gyűjtötték annak érdekében, hogy megállapítsák, milyen gyakorisággal fordulnak elő különböző kórokozók ezekben az élősködőkben.

Az ilyen típusú monitoring tevékenység nagyon sok értékes információt nyújt a kullancsok által terjesztett betegségek járványtanáról, és elősegíti olyan hatékony módszerek kifejlesztését, melyekkel megelőzhető azok terjedése az állat- és a humán populációban is

– tájékoztatta hírportálunkat dr. Farkas Róbert, az Állatorvostudományi Egyetem Parazitológiai és Állattani Tanszék professzora.

A legtöbb fertőzött kullancsban, vagyis a vizsgált közönséges kullancsok tizenhárom és fél százalékában az anaplazmózist, vagyis a fehérvérsejtek károsodásával járó betegséget okozó baktérium fordult elő.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyéből gyűjtött kullancsok huszonöt százaléka volt fertőzött. Bár időben diagnosztizálva antibiotikum-terápiával kezelhető a baktérium okozta betegség, ám védőoltás sem az emberek, sem a háziállatok számára nem áll rendelkezésre. Ezért a kórt a terjesztő kullancsok elleni védelemmel lehet megelőzni.

Az alapján, hogy a kullancsok viszonylag nagy százalékában fordult elő a kórokozó, arra kell gondolni, hogy hazánkban az állatokban és az emberekben nő az anaplazmózis előfordulásának a kockázata

– hangsúlyozta a szakember.

Mint mondta, a vizsgálatok azt is igazolják, hogy a kutyák babéziózisa is gyakori hazánkban. Ez a parazita életveszélyes betegséget okozhat az állatban a vörösvértestek károsításával. Mivel a betegség végzetes kimenetelű lehet, nagyon fontos, hogy megelőzzük a csípést.

A kutyákról gyűjtött, úgynevezett kutyakullancsok nyolc és fél százalékában fordultak elő babéziák. A Jászkunságból származó kullancsok tizenkét és fél százaléka hordozta az egysejtűeket

– hívta fel a figyelmet a jelenségre a szakértő.

A vizsgált kórokozók közül a Lyme-kórt okozó borreliák fordultak elő legritkábban, a kutyákról leszedett közönséges kullancsok kicsivel több mint hat százalékában. Köztudott, hogy ezek az emberben súlyos megbetegedéseket okozhatnak.

Hatékony vakcinák híján a megelőzés a legjobb módszer

Az éghajlatváltozás egyik következménye, hogy a külső élősködők, így a kullancsok gyakoribbá válnak a környezetben, mivel hosszabb ideig képesek aktívak maradni a természetben.

A gazdáknak észben kell tartaniuk, hogy a kullancsok elleni megelőzés mindig egyszerűbb, mint az általuk terjesztett betegségek elleni kezelés, hiszen a kórokozók ellen nem állnak rendelkezésre hatékony vakcinák. A parazitaellenes készítmények használata a legegyszerűbb és fájdalommentes módja mind a külső, mind a belső élősködők elleni védelemnek

– hangsúlyozta dr. Farkas Róbert. A professzor szerint szerencsére napjainkban számos megoldás létezik szeretett kedvenceink védelmére, mint például rágótabletták, rácseppentő oldatok vagy nyakörvek.

Ha mégis megtörtént a baj

Amennyiben óvatosságunk ellenére is találtunk bőrbe fúródott kullancsot, az alábbi videóban megmutatjuk, hogyan kell használni a kullancseltávolító kanalat:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában