Jászkunság

2022.06.03. 13:55

Hamarosan itt a tanév vége: figyeljünk oda a gyerekekre

Sok diák várja szorongással az év végi bizonyítványosztást. A nagyobbaknál már a továbbtanulásba is beleszámítanak a jegyek, ám a túlzott akarásnak is rossz vége lehet.

P. Pusztai Nóra

A szülő és a gyermek közötti bizalmat is megalapozza, miként fogadják a felnőttek a gyengébb tanulmányi eredményeket Illusztrációfotó: Shutterstock

Lassan felkerül a táblára a felkiáltójel, amit a vakáció betűi követnek, ám addig még számos év végi felmérés vár az iskolásokra. Az utolsó pillanatban írt dolgozatok csak növelik a közeledő tanévzáró miatti szorongást. A vakáció közeledtével a diákok figyelme lankad, a bizonyítványba írt jegyek viszont a nagyobbaknál már a továbbtanulásba is beleszámítanak. 

Minden dolgozat a gyermek pillanatnyi állapotát mutatja, az év végi feszített tempóban nehéz kiegyensúlyozottan teljesíteni. Ha a pedagógusok között nem megfelelő a kommunikáció, akkor akár egy nap több számonkérésre is sor kerülhet, az egyikből a másikba váltani nem egyszerű.

Ahol a bizonyítvány érdemjegyei már a továbbtanulásba is beleszámítanak, ott plusz súly nehezedik a diákra. A szülő, de még a tanár nyomását is érzi a kisdiák. Tudja, hogy számít az eredmény, a külső elvárásokat belsővé teszi, fokozva a stresszhelyzetet

– mondta a témával kapcsolatban Krajnyákné Csorba Fanni, szolnoki viselkedéselemző.

A sikerek, így a jó jegyek szerepet játszanak önmaguk megítélésében. A továbbhaladás belső igénye találkozik a társadalmi elvárással.

Az egész már az általános iskolai felvételizésnél elkezdődik, majd tizennégy évesen fokozódik. Általános, gyerekek felé közvetített felfogás, hogy akkor lesz belőlük valaki, ha erős iskolába veszik fel őket. Részben érthető a szülői álláspont, ezekbe a hibákba felnőttként is bele tudunk csúszni

– utalt a döntések súlyára.

A család hozzáállása sokat segít, de igen veszélyes terep, a szakember tapasztalatai szerint az év végi eredmények miatt sok diák szökik meg otthonról, nem ritka az öngyilkossági kísérlet sem.

– Ennyit egy érdemjegy sem ér! Nincs olyan hiba, amit ne lehetne megoldani, kijavítani. A reakciókra is oda kell figyelni, a szavak mellett ugyanis igen erős a tettek hatása. Már az alig tizenévesek között is magas a bizonyítványosztáskor csellengők száma

– emelte ki, majd szót ejtett a beszélgetés fontosságáról is.

– A kommunikáció során meg kell hallgatni a gyermeket, és meg kell érteni a gondolkodását. Sokat számít a nem direkt közvetített üzenet, hogyan reagál a szülő, ha az iskolása rossz jegyet hoz haza. Megtapasztalja ugyanis, ha hibázik, mire számíthat, s ettől hogy érzi magát – magyarázta.

A gondviselő is kifejezheti dühét, a kiváltott érzelmek gyökerét a biztonság adja. Fontos, hogy a nebuló akkor is érezze, hogy szeretik, ha rossz jegyet vitt haza.

– Nem elég mondani, ki is kell mutatni a szeretetet úgy, hogy a gyermek is érezze. A szavak mellett a tetteink beszélnek. A családnak erős a megtartó ereje, ami nem azt jelenti, hogy csak mosolygósan, idilli képet mutatva működik, hanem azt, hogy megvan mindenkinek a lehetősége az érzelmek megélésére. A szomorúság, düh, öröm, mind elfogadott, ennek kimutatását tanulják meg a gyerme­kek a szülőktől – hangsúlyozta Krajnyákné Csorba Fanni.

Már csak két hét a vakációig

Az osztályok többsége ezekben a hetekben, napokban kirándulásra indul. Egy sok tanulással, számonkérések miatti izgalmakkal teletűzdelt időszak után most közösségi élményeket szerezhetnek. Az utolsó tanítási nap a legtöbb iskolában június 15-e, az évzárókat, ballagásokat azután tartják majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában