Rendkívüli ülés

2022.06.16. 15:34

Kiépítenék a közvilágítást az abonyi üzleti parknál

Elengedhetetlen fejlesztést szavazott meg az abonyi testület.

Hartai Gergely

Fotó: Illusztráció/Shutterstock.com

Újabb rendkívüli ülést tartott a minap a város képviselő-testülete. Az esemény nyílt ülésén négy napirendi pontot tárgyaltak a küldöttek. Így az elmúlt évi belső ellenőrzésről készült összefoglalót, az Abonyi Pingvines Óvoda és Bölcsőde intézményvezetői munkakör betöltésére beérkezett pályázat elbírálását, a zártkertes övezetben található utcák felújítása kapcsán létrejött vállalkozási szerződés módosításához szükséges döntéseket, valamint a Nagykőrösi út közvilágításának bővítésével összefüggő részleteket. 

Pető Zsolt polgármester a bővítéssel összefüggésben elmondta, ebben az esetben egy nem tervezett beruházásról van szó. Ugyanakkor az infrastruktúra-fejlesztés elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a település üzleti parkjába betelepülő vállalkozások fel tudják építeni létesítményeiket. 

– A helyzet az, hogy a Nagykőrösi út üzleti parkkal párhuzamos szakaszán pillanatnyilag nincs közvilágítás. A vonatkozó jogi szabályozás azt írja elő, hogy az út tengelyétől számított ötven méteren belül épület nem helyezhető el. Ha ezt a szabályt kell alkalmazni, akkor az üzleti park azon területei, melyek a Nagykőrösi úttal párhuzamosan helyezkednek el, nem építhetők be. Erre a helyzetre egyetlen megoldás van, ha az üzleti park mentén kiépíti a közvilágítást az önkormányzat – ismertette a városvezető.

Pető Zsolt hangsúlyozta, a beruházás tervezése és előkészítése már megtörtént. A tervezői költségbecslés két alternatívát tárt az önkormányzat elé: egyrészt a légkábeles megoldást, melynek összege mintegy nettó négymillió-kétszáznegyvenezer forint, másrészt pedig a földkábeles kivitelezést, mely nettó tízmillió-százkilencvenhatezer forintot jelentene. A testület végül a légkábeles megoldás mellett tette le a voksát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában