Csodálatos kilátás

2022.06.24. 13:55

Megnyitotta kapuit a Küszvágó csér kilátó a Tisza-tónál

A kizárólag vízi úton megközelíthető kilátót az aktív- és ökoturisták számára készítették harmincmillió forintból.

Köllő Judit

A magaslesből az egész Poroszlói-medencét belátni Fotó: Ljasuk Dimitry, Aktív Magyarország

A napokban megnyitotta kapuit a Tisza-tó legújabb kilátója, mely a Küszvágó csér nevét viseli. A kizárólag vízi úton megközelíthető kilátót az aktív- és ökoturisták számára készítették harmincmillió forintból. A 2021-ben Aktív Magyarországért díjjal kitüntetett Békatutaj Egyesület által épített kilátótorony a tavaly átadott két másik objektum mintájára épült.

A kilenc méter magassággal rendelkező építészeti műtárgy felső szintjéről 360 fokban lehet belátni az egész Poroszlói-medencét

– fejtette ki hírportálunknak Hajdú Dániel, a Békatutaj egyesület elnöke. 

– Az új kilátó építésével párhuzamosan az Egyesület a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködésben húsz fészekalapot is telepített a Magyarországon védett küszvágó csérek számára. A Fattyúszerkő és a tavalyi évben az Év Kilátójának megválasztott Bölömbika kilátók mintájára ez az építmény is egy olyan jellegzetes, védett madárfaj nevét viseli, amely az új létesítmény közvetlen környezetében is fellelhető. A Küszvágó csér kilátót szintén Komáromi Tas építészmérnök tervezte modern, mégis a tájba illeszkedő stílusban. A tervező olyan könnyed, átlátható szerkezetet álmodott meg, amely egyszerre lehet látható azok számára, akik keresik, és láthatatlan azoknak, akik csak gyorsan pásztázzák a környéket – mondta az elnök.

A kilátó védett madárfaj nevét viseli, amely az új létesítmény közvetlen környezetében is fellelhető Fotó: Ljasuk Dimitry, Aktív Magyarország

A tervezéskor és a kivitelezéskor fontos szempont volt az időtállóság, ezért a kilátó alapja horganyzott acél, a felépítmény pedig vörösfenyőből készült. Az építők a kivitelezés során komoly kihívásokkal néztek szembe, ugyanis a kilátó 6,5 tonnányi faanyagát kizárólag vízi úton, csónakokkal tudták behordani. 

Külön nehezítette a kivitelezést, hogy az összeszerelést is a szárazföldtől távol kellett elvégezniük a szakembereknek.

A Tisza-tó környékén a kétezres évek derekán tíz kilátó is állt, azonban ezek az építmények az elmaradó karbantartások miatt rövid idő alatt használhatatlanná váltak. Annak érdekében, hogy mindez megmaradjon a Békatutaj Egyesület átfogó rekonstrukciós programba kezdett az Aktív Magyarország támogatásával.

A tervezéskor és a kivitelezéskor fontos szempont volt az időtállóság, ezért a kilátó alapja horganyzott acél Fotó: Ljasuk Dimitry, Aktív Magyarország

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában