Fejlesztés

2022.06.27. 06:55

Megújul Nagykörű ravatalozója

Megújul a Tisza-parti kistelepülés ravatalozója. Elkezdték a munkát, melyeknek köszönhetően teljesen új arculatot kap az épület. A temetőhöz kapcsolódó fejlesztésekkel kapcsolatban azt is megtudtuk, hogy a sírkert területén elhelyeznek két vadkamerát is, ugyanis többen jelezték, hogy a sírokon elhelyezett díszek, csokrok időnként eltűntek.

Rimóczi Ágnes

Fotó: Mészáros János

A munkálatok már zajlanak, melyeknek köszönhetően teljesen új arculatot kap az épület. 

Ezek során komplett új tető kerül rá, melynek a felületét némileg megnövelik, valamint teljes külső és belső felújításon is átesik a ravatalozó. Kicserélik a nyílászárókat és új padozatot építenek, valamint kialakítanak egy mosdót is

– mondta el a részletekkel kapcsolatban Túri Tibor. 

A településvezető hozzátette, egy urnafalat is kialakítanak az épületen. 

– Gyakorlatilag csak a falazat és a födémrész marad, természetesen azon is történnek javítások, minden egyéb rész megújul, s a tervek szerint az épületet térburkolattal veszik majd körbe – számolt be a polgármester a Magyar Falu Program keretében elnyert támogatásból megvalósuló beruházásról. 

A temetőhöz fűződő fejlesztésekkel kapcsolatban a településvezető azt is elárulta, hogy a sírkert területén elhelyeznek két vadkamerát is, ugyanis többen jelezték, hogy a sírokon elhelyezett díszek, csokrok időnként eltűntek. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában