Nyári tábor

2022.07.27. 12:36

A tanulás és szorgalom sorsfordító jelentőségére hívták fel a figyelmet Jászfényszarun

Nyári tábort szervezett a helyi roma nemzetiségi önkormányzat az elmúlt héten Jászfényszarun, a Szent József Szabadidő parkban.

Illés Anita

Közös élményekkel gazdagodtak a gyerekek a nyári táborban

Fotó: Pesti József

Tizenhat gyermek változatos programokon keresztül ismerkedhetett meg a cigányság történetével, hagyományaival és kultúrájával. Olyan híres roma művészek, zenészek, írók és riporterek életét, munkásságát mutattuk be, akik tudásuk, szorgalmuk és kitartásuk által váltak ismertté és példaként állhatnak a mai fiatalok előtt

– mondta el érdeklődésünkre Glonczi Rudolf, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Egyik alkalommal Szénási József a Duna TV szerkesztője és lánya, Szénási Réka a Kossuth Rádió és a Petőfi Rádió riportere tartott előadást a gyerekeknek, majd egy másik napon Csámpai Attila századost, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjét látták vendégül. 

Az előadások, beszélgetések mellett a helyi polgárőrség bemutatója, ügyességi feladatok, lángosevő verseny és sportfoglalkozások, valamint a közös strandolás is rengeteg élményt adott a fiataloknak.  

Képszöveg: Közös élményekkel gazdagodtak a gyerekek a nyári táborban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában