Jászkunság

2022.07.10. 06:55

Értékes többletpont jár a felvételin az önkéntes katonai szolgálatért

Elsősorban olyan fiatalokra számítanak, akik egy ideig szüneteltetik a tanulmányaikat, és erre az időre stabil megélhetést keresnek.

Mészáros Géza

Forrás: Beküldött fotó

Féléves katonai szolgálatért harminckettő, egyévesért pedig akár hatvannégy többletpont is járhat azoknak a fiataloknak, akik a rövidebb idejű „önkéntes honvédéletet” ugródeszkának szánják a felsőoktatásba való jelentkezéshez.

Terenyi Krisztina őrnagy, az MH KIK NYP 9. (Jász-Nagykun-Szolnok megyei) Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetője hírportálunk érdeklődésére elmondta: újra várják a jelentkezőket Önkéntes Katonai Szolgálatra (ÖKSZ) a Magyar Honvédség toborzóirodáiban. A tavaly őszi kísérleti programba mintegy ötszázan kerültek be, többen azóta is a seregben szolgálnak.

– Az első két hónapban a tartalékos katonák alapkiképzésen vesznek részt, majd a második, négyhónapos ciklusban több lehetőség közül is választhatnak.

Adott lehet számukra, hogy a lakhelyükhöz közeli tartalékos szervezetnél maradjanak, esetleg átszerződjenek más szolgálati formára, vagy kérhetik, hogy kiképzésük speciális területen folytatódjon.

– Ha a szakkiképzés mellett döntenek, fizetésük a mindenkori minimálbérről a garantált bérminimumra emelkedik, mely jelenleg bruttó 260 ezer forint – vázolta fel a lehetőségeket az őrnagy.

Az első két hónapban a tartalékos katonák alapkiképzésen vesznek részt
Forrás: Beküldött fotó

Terenyi Krisztina arról is beszámolt, hogy a szeptember 5-én induló kiképzések a tervek szerint az ország valamennyi megyéjében és Budapesten is megkezdődnek. A felkészítés alappillére a mindennapos katonai testnevelés, melyet fizikai állapotfelmérés előz meg.

A résztvevők harcászatot, közelharcot és térképészet tanulnak, megismerkednek a szolgálati szabályzattal, részt vesznek lőkiképzésen és alaki foglalkozásokon egyaránt. Aki úgy dönt, kipróbálná magát műveleti feladatokat ellátó csapatnál, ejtőernyős-, búvár- vagy speciális lövész kiképzést is kaphat, de megtanulhat harcjárművet vagy munkagépet vezetni is

– foglalta össze a feladatok sorát az irodavezető.

A program rugalmas: bármikor megszakítható, de újabb hat hónappal meg is lehet hosszabbítani. Aki pedig több évig katonaként szolgálna, dönthet a szerződéses, a műveleti tartalékos vagy a területvédelmi tartalékos szolgálati formák mellett.

Egy korábbi interjúban Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnok-helyettese így fogalmazott:

Ha hat hónap után az illető leszerel, akkor is nő a kiképzett tartalékosként nyilvántartott magyar állampolgárok száma. Ha pedig szerződéses katonaként vagy területvédelmi tartalékosként szolgál tovább, akkor megint bővült a Magyar Honvédség képessége.

Elsősorban olyan fiatalokra számítanak, akik egy ideig szüneteltetik tanulmányaikat, és erre az időre stabil megélhetést keresnek. Ez a szolgálati forma ugródeszka lehet a felsőoktatásba, hiszen a féléves szolgálatért akár harminckettő, az egyéves szolgálatért akár hatvannégy többletpont is járhat.

A résztvevők harcászatot, közelharcot és térképészet tanulnak, megismerkednek a szolgálati szabályzattal, részt vesznek lőkiképzésen és alaki foglalkozásokon egyaránt
Forrás: Kertész László

Valamennyi 18–65 év közötti magyar állampolgár jelentkezését várják, aki rendelkezik bejelentett belföldi lakóhellyel, erkölcsi bizonyítvánnyal és minimum általános iskolai végzettséggel. A szerződéskötést egészségügyi és pszichológiai vizsgálat előzi meg. Jelentkezni legkésőbb augusztus 15-ig lehet a megyeszékhelyek toborzóirodáiban, az iranyasereg.hu oldalon, vagy az [email protected] címen. Szolnokon a Táncsics Mihály utcai toborzóirodában (HEMO) várják az érdeklődőket, vagy hívhatják az +36 56/505–159-es telefonszámot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában