Hortobágy-Berettyó

2022.07.15. 15:55

Több millió köbméternyi vizet tartalékolnak

Drasztikusan lecsökkent a Hortobágy-Berettyó vízkészlete, ezért úgy döntöttek a szakemberek, hogy ötven centiméterrel megemelik a főcsatorna szintjét. Ezzel több millió köbméternyi vizet tudnak betározni.

Rimóczi Ágnes

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A vízkészletek drasztikus csökkenését idézte elő az Alföldön az extrém meleg időjárás és a krónikus csapadékhiány.

A Körösök vízkészletét például jelenleg Európa egyik legnagyobb összefüggő vízgazdálkodási rendszerén, a Tisza-Körös-völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszeren keresztül a Tisza vizéből pótolják a szakemberek.

A Hortobágy-Berettyó-főcsatornával kapcsolatban is felmerült a vízkészlet növelésének lehetősége. Az érintett három vízügyi igazgatóság (Közép-Tisza-vidéki, Tiszántúli és a Körös-völgyi Vízügyi Igazgatóság) területén ugyanis már a legmagasabb, vagyis harmadfokú vízhiány elleni védekezési készültség van érvényben.

A növekvő vízigények miatt szükséges tehát a Hortobágy-Berettyó vízkészletének nagyobb volumenű növelése, mely a mezőtúri Árvízkapunál és az Ágotai vészelzáró műnél, az ideiglenes elzárás betétgerendáinak behelyezésével történik

– tájékoztatták hírportálunkat a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai.

Mint a szakemberektől megtudtuk, a medertározás ilyen jellegű növelésére eddig még nem volt példa, így a beavatkozás részben kísérletinek tekinthető.

– A vízszint növelése folyamatos figyelőszolgálat mellett valósul meg. Előreláthatóan ötven centiméterrel emelik meg a Hortobágy-Berettyó vízszintjét, ezzel több millió köbméternyi víz tározható be a főcsatornába.

Az elzárás után az árvízkapui hármas-zsilippel válik szabályozhatóvá a Hármas-Körösbe történő vízbevezetés – tették hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában