Galériával

2022.07.06. 17:38

Húsz bátor középiskolás nyitott ejtőernyőt a szolnoki honvédelmi táborban

A délutáni csekély mennyiségű eső ugyan időben későbbre csúsztatta a táborlakók bemutatóját, ám végül kiderült az égbolt…

Mészáros Géza

Fotó: Mészáros János

Harminc kihagyott év elteltével, 2020 augusztusában szerveztek újra ejtőernyős tábort hazánkban. Az új elsőt a frissen megalakult Honvédelmi Sportszövetség és a Honvédelmi Sportegyesület (HSE) Szolnok hozta tető alá a jászkunsági megyeszékhelyen. A rá következő esztendőben több tábort is tartottak. Mint azt dr. Bali Tamás ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnok-helyettese, a HSE Szolnok elnöke a szerdai sajtónyilvános napon elmondta: „Ezeket a bátor fiatalokat még a járványhelyzet sem tudta lebeszélni a tábori életről.”

Idén ugyancsak több ejtőernyős tábort szerveznek Szolnokra, az e hetire meghívták a média képviselőit.

Az eseményen részt vett dr. Nébald György, a Honvédelmi Sportszövetség általános alelnöke is. A délutáni csekély mennyiségű eső ugyan időben későbbre csúsztatta a táborlakók bemutatóját, ám végül kiderült az égbolt… Kelet-Magyarország hat „kadét-középiskolájának” húsz diákja – köztük három leányzó – vállalkozott az egyhetes tábori életre és a merész ugrásokra. Ők a későbbiekben akár a honvédség állományában is el tudják képzelni a jövőjüket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában