Beruházás

2022.07.15. 07:00

Tesztelik a tiszabői közkonyhát

Szeptembertől helyben főzött ételt szállíthatnak intézményeikbe.

M.-R. E.

Tasi Krisztina, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi programvezetője az új konyha előtt

Fotó: Mészáros János

Még 2020 tavaszán kezdték el építeni a hatszáz adagos közkonyhát. E célra az egykori, romossá vált művelődési házat alakíttatta át az önkormányzat a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve. Az épületben jelenleg a próbaüzem zajlik, várhatóan szeptembertől kezdődhet meg a tényleges működés. 

– Itt főznek majd a szociális intézményeinknek, leendő bölcsődéseinknek, óvodásainknak, iskolásainknak, időseinknek. Reméljük, hogy ezáltal jóval egészségesebbé és olcsóbbá válik a közétkeztetés, mintha vállalkozótól rendelnénk az ételt. Ráadásul, amit közmunkában megtermelünk paradicsomot, paprikát, gyümölcsöt, itt fel tudjuk majd használni – mondta Bíró Zoltán.

Az alpolgármester hozzátette: a tiszabői konyha a tervek szerint legalább húsz embernek biztosít helyben munkát. A beruházás belügyminisztériumi forrásból, közel kétszázmillió forintból valósul meg. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában