Frissítve/Galériával

2022.07.08. 18:21

Ünnepség keretében avatták fel Újszilvás korszerű tűzoltógarázsát

Átadták az új tűzoltógarázst, szertárát és kiszolgáló létesítményét, valamint a Rákóczifalván restaurált tűzoltófecskendőt is.

Hartai Gergely és Mészáros János

Fotó: Mészáros János

FRISS – 19:28:

A rendezvényt követően Petrányi Csaba polgármester arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy a Magyar Falu Program keretében, hatmillió forintból létesült a garázs, míg egy másik pályázatnak köszönhetően kétmillió forintot nyert el a község egy szer felújítására – ehhez a tűzoltóautót a németországi testvértelepüléstől, Nandlstadttól kapta a falu.

– Településünk 2017-ben alakult önkéntes tűzoltó egyesülete jelenleg mintegy húsz tagot számlál, őket segíti a teljes beruházás. Nagy öröm számunkra, hogy immár egy igazi bázissal, egy korszerű telephellyel gazdagodtunk – fogalmazott a településvezető. Majd elmondta: a komplexum kiszolgálóegysége ebédlőt és öltözőt is tartalmaz.

A program vendége volt Földi László, Pest megye 12. számú választókerületének Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője is. A honatya hírportálunkkal azt közölte: örömteli fejlemény, hogy a vonuló járműnek immár modern garázsa van, a személyzetnek pedig biztosított a kulturált pihenőhelyiség és a szükséges tisztálkodási lehetőségek egyaránt.

Büszke vagyok rá, hogy öt éve önkéntes tűzoltó egyesület működik Újszilváson, hiszen Cegléd környezetében csak itt található ilyen szerveződés

– hívta fel a figyelmet a képviselő.

Földi László mondandójában arra is kitért, hogy Újszilvás évek óta folyamatos fejlesztések színtere. A faluban nemrég utak újultak meg, felépült egy egyedülálló tanuszoda és megvalósult számos épületenergetikai fejlesztés is.

Korábban írtuk:

Díszmenetben vonult fel a Katasztrófavédelem Központi Zenekara és a résztvevő tűzoltó egyesületek számos tagja pénteken délután Újszilvás központjában. Az Újszilvási Önkéntes Tűzoltók Egyesülete és az önkormányzat ünnepség keretében adta át új tűzoltógarázsát, szertárát és kiszolgáló létesítményét, valamint a Rákóczifalván restaurált tűzoltófecskendőt.

Petrányi Csaba polgármester köszöntőjét követően beszédet mondott Réthy Pál, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, Földi László, a térség országgyűlési képviselője, Branyiczky Márk megyei katasztrófavédelmi igazgató, valamint Hodut János, a Pest Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában