Változás

2022.08.21. 07:00

Átalakulhat az idősgondozási rendszer Tiszapüspökiben

Az intézményi változásokról még idén ősszel dönthetnek.

Molnár-Révész Erika

Fotó: Illusztráció/Shutterstock.com

Új vezetőt nevezett ki a település szolgáltató­központjának élére csütörtökön Tiszapüspöki képviselő-testülete, az intézményvezető októbertől veszi át a szociális létesítmény irányítását. 

– Első feladati között szerepel majd, hogy áttekintse az intézmény további működtetésének lehetőségeit a támogatások függvényében. Nem biztos ugyanis, hogy a következő költségvetési évben is hozzá tudjuk tenni a negyvenmillió forintos önerőt az ötvenhárommillió forintos állami támogatáshoz úgy, hogy jelenlegi formájában működik tovább a szolgáltatás – tájékoztatta hírportálunkat Bander József polgármester.

Mint azt részletezte, a jelenleg negyven-ötven főt ellátó házi segítségnyújtás a tervek szerint továbbra is megmaradna, ám jelenlegi formájában a demensellátás, illetve az idősek nappali ellátása is fenntarthatatlan. 

Ugyanis utóbbiban akár ötven embert is el tudnának látni, jelenleg azonban mindössze négy regisztrált veszi igénybe, a demensellátással együtt összesen hatan kérik a két szolgáltatást. 

– Azt tapasztaljuk, hogy nem igazán igényli ezt a település idős lakossága, a koronavírus-járvány miatt inkább behúzódtak otthonaikba. Korábban legalább húszfős volt a létszám. Mivel településünkön huszonhét százalék fölötti az idősek aránya, így az idősellátást mindenképpen biztosítjuk, de jelenlegi formájában nem biztos, hogy tovább működhet majd – hangsúlyozta a polgármester. 

A mintegy kétezer lelkes kistelepülés vezetője hozzátette, az intézményi átalakításról ősszel dönthet a képviselő-testület, a változások pedig legkorábban januárban léphetnek életbe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában