Beruházás

2022.08.11. 13:27

Az árvíznek is ellenáll majd a javában épülő szolnoki Bástya-sétány

A Bástya-sétányt, a Várkapu Látogatóközpontot, valamint a fejlesztéshez tartozó további elemeket a tervek szerint jövő ősszel adják át a megyeszékhelyen.

Rimóczi Ágnes

Fotó: Mészáros János

Idegenforgalmi, illetve árvízvédelmi szempontból is nagy jelentőségű a Zagyva-parton épülő Bástya-sétány – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyet csütörtök délelőtt tartottak a helyszínen. A sétányt, az annak elején található Várkapu Látogatóközpontot, valamint a fejlesztéshez tartozó további elemeket a tervek szerint jövő ősszel adják át.

A beruházás és a művésztelepen zajló fejlesztések összesen négymilliárd forintból valósulnak meg.

– A Zagyva torkolatnál állva már most jó körülnézni, hiszen egy olyan beruházás munkálatait láthatjuk, mely a későbbiekben jelentősen meghatározza a szolnoki turisztikai, idegenforgalmi lehetőségeket, de ami még ennél is fontosabb: jelentősen emeli majd az árvízvédelmi készültségünket – emelte ki Szalay Ferenc.

Csibrán Zoltán (balra) és Szalay Ferenc a helyszínen tájékoztattak az épülő sétány árvízvédelmi jelentőségéről
Forrás: Mészáros János

A polgármester elmondta, hogy egy olyan támfal épül, amilyen a híd másik oldalán a torkolattól már megépült a Gutenberg tér védelmében. Annak folytatása a hídtól a Bástya útig épül majd meg.

– A sétány stilizáltan ábrázolja majd a régi szolnoki vár bástyáit, bemutatja, milyen is volt annak idején ez a helyszín – mondta el a városvezető, aki hozzátette, hogy a projekthez tartoznak a művésztelepi munkálatok, a Damjanich-szobor előtti park felújítása, ahol egy tematikus játszótér is épül majd.

A munkálatok a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakmai rálátásával, segítségével zajlanak.

A sajtótájékoztatón Csibrán Zoltán védelemvezető-helyettes kiemelte, hogy a jelenlegi beruházás eredményeképpen megépülő töltés magassága és szerkezete által olyan vízzáró szakasz alakul ki, amivel nem lesz probléma árvizek esetén.

– A városban egyre több szakaszon épül ki megfelelő magasságú töltés, és a tervek szerint ez folytatódik, többek között a Zagyva további szakaszain is tervezünk további fejlesztéseket – mondta el.

Csibrán Zoltán kiemelte: a most épülő támfal vasbetonból épül, a zöldfelületek, például a hullámtéren megmaradnak, a sétány pedig térburkolatot kap majd.

A sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy a Zagyva jobb oldalán, a fogadóépülettel szemben megépült parkolót a tervek szerint most szeptemberben használatba vehetik az autósok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában