Látványosság

2022.08.08. 06:55

Csillagászati szempontból az év egyik legizgalmasabb hete következik a szolnoki szakember szerint

Valóságos tűzijátékot produkálnak majd a felizzó meteorok.

Molnár-Révész Erika

Ujlaki Csaba

Fotó: Mészáros János

Akár percenként is láthat hullócsillagot az, aki a napokban az augusztusi éjszakai égboltot kémleli. Megérkeztek a  Perseidák, és bár már július közepétől megfigyelhető néhány zuhanó meteor, a leglátványosabb csillaghullás e hét második felében, csütörtök és péntek éjjel várható. 

Hamarosan beköszönt a kívánságok éjszakája, a Föld légkörébe belépő Perseida meteorrajnak köszönhetően a hét második felében látványos csillaghullás tarkítja majd az éjszakai égboltot. 

– A Naprendszerünkbe érkező üstökösökből kiszabaduló porszemcsék szétterülnek azok pályája mentén, a Föld pedig időről-időre keresztezi útjukat. A kisebb-nagyobb porszemcsék, kődarabok hatalmas sebességgel lépnek be a légkörbe,  sebességük összeadódik a Földével, miközben ionizálják a légkör atomjait. Az atomok visszarendeződése fényes nyomot hagy maga után. Persze a kis porszemcsék és kődarabok is elégnek, de ez az ioncsatorna tűnik úgy, mintha egy csillag hullott volna le –magyarázta a jelenség okát Ujlaki Csaba csillagász.

Mint elmondta, a Perseidák a Swift-Tuttle-üstökösből származó, viszonylag sűrű meteorraj, amely arról a csillagképről kapta a nevét, melyből látszólag "érkeztek" a hullócsillagok. Ez az úgynevezett radiánspont a Perseus csillagképre esik, innen kapta a meteorraj a Perseidák nevet. 

– Évente egyébként több meteorraj is eléri a Föld légkörét, de ez a leglátványosabb. Az sem elhanyagolható tény, hogy az egyik legkellemesebb hőmérsékletű hónapra esik, augusztusban sokan szívesen tartózkodnak a szabadban. Viszonylag széles meteorrajról van szó, igazából július közepétől egészen augusztus végéig halad végig benne a Föld.

Ezért kezdetben kevesebb, majd egyre több hullócsillag látszik az égbolton, maximuma augusztus tizenegyedikéről tizenkettedikére virradóra, illetve augusztus tizenkettedikéről tizenharmadikára virradóra várható.

– Érdemes éjjel tíz, tizenegy órától kémlelni az eget, elragadó látványban lehet részünk – hangsúlyozta a szakember. 

Ujlaki Csaba hozzátette, ilyenkor érdemes fényszennyezéstől mentes, sötét helyről figyelni az éjjeli égboltot, bár az éppen a csillaghullás leglátványosabb szakaszában ragyogó telehold miatt idén kevésbé lesznek láthatóak a halványabb hullócsillagok.

Országos program vette kezdetét

A szolnoki TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgáló is csatlakozott a három éve indított Egy hét a csillagok alatt elnevezésű országos kezdeményezéshez, amely augusztus ötödikétől tizennegyedikéig tart.

– Nagyon sok hivatásos- és magán csillagvizsgáló, illetve tudományos társaság vesz részt ezen a programon. Ilyenkor országszerte járdacsillagászatokat, előadásokat és élő közvetítések tartanak. Célja, hogy mindenki legalább életében egyszer belenézhessen egy csillagászati távcsőbe, és átélhesse az ilyen jellegű megfigyelések élményét – mondta Ujlaki Csaba csillagász.

Szolnokon pénteken illetve szombaton tartottak megfigyelést és előadásokat a huszonnégy emeletes toronyház tetején, az eseményt augusztus tizenkettedikén és tizenharmadikán este hét órától ismétlik meg. Ezen nem a hullócsillagokra fókuszálnak, hanem Holdat és a bolygókat figyelik majd távcsővel. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában