Fejlesztés

2022.08.17. 12:16

Jó ütemben haladnak a kengyeli sportöltöző felújításával

Mintegy húszmillió forintos belügyminisztériumi forrásból megújul a kengyeli sportpálya öltözője.

Molnár-Révész Erika

Verbai Imre az öltöző falát burkolja

Fotó: Mészáros János

Az önkormányzat az elnyert összeget három és fél millió forintos önerővel egészítette ki, továbbá saját forrásból cserélték ki a nyílászárókat is. Az épület teteje már elkészült, jelenleg a belső felújítási munkák zajlanak, és átalakítják a vizesblokkokat is. 

Az öltöző felújítása azért vált szükségessé, mert egyrészt nagyon elavult volt már az épület, és külleme miatt is ráfért az átalakítás. Másrészt azért fontos, mert a közelmúltban bekapcsolódtunk a Bozsik-programba. Nagyon sok gyermek érdeklődik a labdarúgás iránt Kengyelen, szeretnénk, ha méltó körülmények között edzenének, játszanának. Emellett természetesen mérkőzéseket is tartunk a pályán, a saját és a hozzánk érkező csapatok számára is próbálunk ezzel a fejlesztéssel megfelelő körülményeket teremteni

– tájékoztatott Németh Lajos alpolgármester. 

Mint elmondta, a beruházás kivitelezési határideje ez év vége, december 31-e. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában