Nemzeti Vágta

2022.08.03. 06:55

Korábban sosem rendeztek még a szombatihoz hasonló programot Abonyban

A budapesti döntőbe jutás lesz a megméretés tétje.

Hartai Gergely

Zboray Viktória (jobbra) már készül a hétvégi futamra

Forrás: Abony sajtó

Első alkalommal ad otthont szombaton a Nemzeti Vágta előfutamának a város. Az eseményt a Parkerdőben és a mellette lévő Vágtatéren rendezik meg, a program fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter lesz.

A verseny kapcsán a városháza arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy az abonyi színeket az idén is Zboray Viktória képviseli. Edzője a korábbi Nemzeti Vágta győztes Petrik Tamás, lova pedig Vicces, akivel annak idején megnyerte a Hősök terén rendezett futamot a szakember.

– Vicces testvére nem más, mint Marokkó, akinek nyergében tavaly a Nemzeti Vágta döntőjében Zboray Viktória az ötödik helyen végzett. Vicces még Marokkónál is gyorsabb ló, így minden esély megvan az idei szép szereplésre a budapesti fináléban. Érdekesség, hogy Kocsér színeiben is abonyi lovas indul, Krupinczáné Mucsi Enikő Zsófia személyében, aki My Boy Fáraó nyergében vesz részt a megmérettetésen – tudtuk meg.

A döntő futamokra 17.30-tól kerül sor a Vágtatéren, ahol is kiderül, kik képviselhetik településüket a Hősök terén október elsején és másodikán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában