Fejlesztés

2022.08.15. 11:25

Megszavazta a testület az abonyi dűlő útjainak felújítását

Lakossági fórumot tartottak a minap az abonyi Táborhegy dűlőben a helyi képviselő-testület döntését követően. A plénum aznap arról határozott, hogy támogatják a dűlő poros útjainak rendbetételét.

Hartai Gergely

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Pető Zsolt polgármester a városházi tanácskozást követően arról számolt be közösségi oldalán, hogy a testület a külterületi 0307 és a 0313 helyrajzi számú út burkolatcseréje mellett kötelezte el magát. A felújítás a jelenlegi burkolat öt centiméter vastagságban történő marását, illetve mart aszfaltburkolat készítését tartalmazza öt centiméter vastagságban, a kivitelező által biztosított anyagból. 

Az ülést megnyitó felszólalásában a városvezető hangsúlyozta: az önkormányzat ehhez a beruházáshoz pályázati pénzt nem tud felhasználni, csak saját erőből javíthatnak a dűlőutak helyzetén. 

– A Táborhegy dűlőben élők részéről jogos elvárás az ottani helyzet megoldása. Megvizsgálva a lehetőségeket, arra tettem javaslatot az előterjesztésben, hogy öt centiméter felmarás után mart aszfaltos kiegyenlítéssel zárjuk le a felületet, és ezzel „középtávon” rendeződne a helyzet – kezdte mondandóját Pető Zsolt. 

A településvezető hozzátette: a közelmúltban egyeztettek a Magyar Államkincstárral, mivel egy korábbi pályázat kapcsán még egy ötéves fenntartási időszak érvényben van a területen. Éppen ezért kérdéses volt, hogy a kincstár ellenzi-e bármilyen okból a felújítást. Kifogás azonban nem merült fel. 

Innentől a képviselő-testület döntési helyzetben van, minden információ rendelkezésre áll ahhoz, hogy egy gyors döntéssel orvosoljuk a Táborhegy dűlő két útszakaszának gondját, és ezzel könnyítsünk az ott lakók életén

– hívta fel a figyelmet a városvezető. 

A tanácskozáson ezután Kovács László önkormányzati képviselő kapott szót, aki a napirenddel kapcsolatban arra kért választ, hogy hány köbméter makadámutat marnak majd le a szakemberek, illetve a kikerült anyagot felhasználhatják-e útfelújításokhoz a jövőben. 

Pető Zsolt úgy reagált: az alapanyag a város saját telephelyére kerül, ugyanakkor nem javasolja olyan útfelületen hasznosítani a törmeléket, ahol autók közlekednek. Félő ugyanis, hogy ezzel éppen olyan porhatást okoznának, mint amilyen most a dűlőben tapasztalható. 

– Valószínűsítem, hogy útalapként, valamint padkakőben felhasználható lesz majd az anyag – összegzett Pető Zsolt. 

A hozzászólásokat követően a városházi plénum elfogadta a Táborhegy dűlő útfejlesztését célzó határozati javaslatot. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában