Augusztus 20.

2022.08.15. 06:55

Tiszajenőn mindenképpen megtartják a tűzijátékot

A rendezvények a művelődési háznál lesznek.

Kovács Berta

Fotó: MW-Archív

Üde színfoltja Tisza­jenő programkínálatának a már hagyománynak mondható, évente megtartott rotációskapa-verseny. E sajátos megmérettetést idén augusztus 20-ára időzítették. 

– Az államalapítás ünnepe számunkra fontos esemény – hangsúlyozta Virág József polgármester.

Nem tudunk nagy költségvetéssel készülni, de törekszünk, hogy minél több programot kínáljunk augusztus 20-án. Ezért egybevettük a falunappal az ünnepet. 

– Délelőtti programnak eredetileg a múltkori főzőversenyt terveztük, ám a lakosok annyira hiányoltak már valamilyen helyi közösségi programot, hogy azt korábban megtartottuk a „Gödör” néven ismert területen. Az egyébként önálló rendezvénynek számító rotakapa­verseny pedig a falunapi programok közé került, így még több érdeklődő is láthatja. 

A polgármester azt is elmondta, bár sok helyen lemondták az ünnepi tűzijátékot, Tiszajenőn mindenképpen megtartják. A rendezvények a művelődési háznál lesznek, ahol idén már a parkolás is egyszerűbb, mert megvásárolták e célra a szomszédos üres portát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában