Beruházás

2022.08.19. 06:55

Több mint százharmincmillió forintból alakítanak ki új telkeket Matfűn

Javában zajlik az építési telkek közművesítése az óváros déli részén.

P. Pusztai Nóra

Fotó: Illusztráció / Shutterstock.com

Ahogy arról a mintegy hatezer-kétszáz lelkes város honlapján beszámoltak, a tervezett, összesen kilencven telekből első ütemben ötven-ötvenöt kialakítása történik meg, a többi a nagyfeszültségű elektromos hálózat áthelyezése után következhet. A munkálatokra több mint százharmincmillió forintot különítettek el. 

Az építési telkek iránt jelentős az igény, folyamatos az érdeklődés a polgármesteri hivatal műszaki osztályán, ahol fel is lehet iratkozni a telekvásárlásra. 

Dr. Papp Antal polgármester úgy nyilatkozott, hogy a víz- és szennyvízcsatorna-hálózat október elejére lesz kész, ezt követően kezdődik majd az útalapok elkészítése. 

Előreláthatólag az idei év végétől, a tényleges közművesítési költségek ismeretében lehet pontos áron értékesíteni az új építési telkeket. A képviselő-testület a tervek szerint szeptemberi ülésén rendeletben szabályozza majd az árakat és az építési telkekre vonatkozó kedvezményes vásárlási lehetőségeket. P. Pusztai Nóra

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában