Szolnok

2022.09.01. 14:00

Elérzékenyülve búcsúztak csemetéiktől a büszke szülők az első becsengetés előtt – galériával

Még egy puszi és ölelés a csengőszó előtt, egy utolsó szülői biztatás – a óvodában töltött gondtalan évek után csütörtökön reggel a legkisebbeknek is elkezdődött az általános iskola. Hírportálunk munkatársai a szolnoki Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskolában követték végig, hogyan váltak kisdiákokká a lelkes csemeték.

Köllő Judit

Fotó: Nagy Balázs

– Hagyomány az intézményünkben, hogy a tanévnyitó ünnepséget követően az elsősök egy kedves kis előadással készülnek – mondta hírportálunknak még a becsengetést megelőzően Kelemenné Tánczos Anikó, a szolnoki Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola egyik elsős csoportjának osztályfőnöke. – Ennek kapcsán augusztusban már volt lehetőségünk találkozni a gyerekekkel és szüleikkel. Úgy gondolom, hogy egy igen lelkes kis csoport jött össze...

Az ünnepélyes tanévnyitót követően a legkisebbek átöltöztek, majd hosszas búcsúzkodás követően elfoglalták helyüket az iskolapadokban.

– Nemsokára körbejárjuk az iskolát, megnézzük a tantermeket, és beköszönünk minden osztályba, hiszen a kicsiknek még minden újdonság az épületben – folytatta a tanító.

Memorizáljuk, hogy mit is jelent a tolltartó használata, a tízóraizás és az étkezések előtti imádság. A hét többi napján új szokásokat alakítunk ki, és átbeszéljük a házirendet. 

– Hétfőtől pedig elkezdődik a tanulás. Megtanulunk tájékozódni a könyvben, felismerni a füzeteinket, és íráselemeket sajátítunk el. Biztos vagyok benne, hogy mindez gördülékenyen fog történni, ugyanis annak ellenére, hogy sokan még csak hatévesek, igen kíváncsiak és lelkesek – dicsérte meg az elsősöket a pedagógus.

A becsengetés előtti hosszú ölelkezést és búcsúpuszikat követően a szülők meghatódottan hagyták el a tantermeket.

Az egyik kisfiú édesanyja, Pokorádi Zita elérzékenyülten mesélt hírportálunknak a készülődés örömeiről.

– Marcell napok óta nagy izgalommal várta ezt a napot – mesélte mosolyogva a szolnoki édesanya. – Együtt készítettük ki a ruhákat és pakoltuk be az iskolatáskát. A kisfiamnak nagy biztonságot jelent az óvodában megszokott jele, ami egy mackót ábrázolt. Így arra kért, hogy mindent címkézzünk fel, hogy biztosan tudja, melyik is az ő eszköze.

Emiatt az iskolatáskától kezdve a kulacson keresztül a tolltartóig mindent maci jelzések, rajzok és matricák borítanak...

Akadtak olyanok is, akik könnybelábadt szemmel búcsúzkodtak az első becsengetés előtt.

– Ez nemcsak a gyerekeknek, hanem nekünk, felnőtteknek is nagy változást jelent, hiszen első osztályossá válik a legféltettebb kincsünk! – mesélte egy másik anyuka, Túri Ildikó. – Nagyon korán keltünk, hiszen Szandaszőlősről járunk majd minden reggel iskolába. Kislányom, Dorina kifejezetten várta az iskolát, megérkezésünkkor azonnal mondta is, hogy menjek nyugodtan, mert szívesen marad az osztálytársaival. Kimondottan büszke vagyok, hogy ilyen okos és ügyes kislány édesanyja lehetek... – tette hozzá elcsukló hangon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában