Jászkunság

2022.09.29. 13:55

Felzárkóztatási fórumot tartottak Szolnokon

A fórumot a megyeháza dísztermében tartották meg csütörtökön délelőtt.

P. Pusztai Nóra

Fotós: P. Pusztai Nóra

Az Európai Uniós forrásból évekkel ezelőtt indult projekttel a nehéz helyzetbe került családok megsegítését tűzték ki célul, a partnerek és résztvevők jógyakorlatokat osztottak meg egymással. Borbás Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntőjében kitért arra, hogy az utóbbi években a környezet sokat változott, egyebek mellett a háború vagy éppen az energiaválság új kihívások elé állította a lakosokat, melyekre megoldást kell találni, a közös gondolkodás éppen ehhez járul hozzá. 

Az elmúlt évek munkáját Kiss Csilla, a Belügyminisztérium Felzárkóztatási Fejlesztések Főosztályának kormányfőtanácsosa is végigkísérte. Felszólalásában kitért a kormányzati struktúra átalakulására, mellyel gödülékenyebbé válhat a további tervek kidolgozása. 

Véleménye szerint jól példa a megvalósított megyei szintű együttműködési modell, a fórumok kapcsolatot biztosítanak a helyi és országos esélyegyenlőségi tanácskozások között. Dr. Farkas Gréta, projekt koordinátor taglalta a Karcagon megvalósított szegregátum fejlesztési program részleteit, kitérve azokra az elemekre, melyek új esélyt biztosítanak a leszakadó területen élőknek. 

Kiemelte: a 2625 lakos közül egyéni fejlesztési tervben részesülőket, vagy éppen az élményszerzést célzó rendezvényeket, melyet célja egyebek mellett a hagyományok ápolása. A délelőtt második felében  a résztvevők olyan tapasztalatokat osztottak meg egymással, melyek könnyíthetik az energiahelyzet és az élelmiszerellátás okozta nehézségeket. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában