Galériával

2022.09.01. 11:59

Megújult iskolában kezdődött az idei tanév Jászjákóhalmán

Megszépült iskolába léptek be a diákok és a pedagógusok csütörtökön reggel Jászjákóhalmán.

Illés Anita

Fotó: Pesti József

Összefogással, a Magyar Falu Programban elnyert pályázati forrásnak, a Jászberényi Tankerületi Központ és a helyi önkormányzat támogatásának köszönhetően az épület homlokzata új külsőt kapott. A tanévnyitó ünnepség előtt tartották a projektátadót, melynek nyitányaként elhangzott Reményik Sándor erdélyi magyar költő Templom és iskola című verse. A jelenlévőket Mészárosné Vas Márta a Jászberényi Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyettese köszöntötte, majd Zsemberi Zoltán tankerületi igazgató ismertette a beruházás részleteit.

– Új időszámítás kezdődik ma a Jászsági Általános Iskola IV. Béla Általános Iskolai Tagintézmény életében. A Jászberényi Tankerületi Központ 2022 januárjában pályázatot nyújtott be a Magyar Falu Programban az épület külső felújítására, melynek megvalósításához közel huszonkilencmillió forintot nyertünk. Ezt az összeget a jászjákóhalmi önkormányzat hárommillió forinttal, a tankerületi központ pedig két és félmillió forinttal egészítette ki. A kivitelezési munkálatok határidőre elkészültek, így egy megújult épületben kezdődik a 2022/23-as tanév – fogalmazott a tankerületi igazgató. 

Az ünnepi beszédek sorában Terjéki Tünde polgármester örömét fejezte ki, hogy mára Jászjákóhalma minden gyermekintézménye megújult. Köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult és aktívan részt vett a projekt megvalósításában. Végül, egészséges, vidám tanévkezdést kívánt a gyerekeknek és a pedagógusoknak. Az eseményen Pócs János országgyűlési képviselő sikerélményként értékelte, hogy az általános iskola több mint harmincmillió forintból új külsőt kapott. Az ünnepélyes szalagátvágást követően Ivancsó István plébános megáldotta az épületet, amit a gyerekek a tanévnyitó után birtokba is vehettek. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában