Jászkunság

2022.09.23. 06:55

Nem tudják tovább elszállásolni a befogadott ukrán családokat

Bár még a pontos számokat nem ismerik az önkormányzatok a rezsi emelkedése kapcsán, a költségtakarékosság jegyében számos megyei településen is intézménybezárásokra készülnek. Így lesz, ahol nem nyit majd ki a könyvtár, vagy éppen a művelődési ház. Sőt, Tiszakürtön és Tiszapüspökiben még az ukrán menekültek további elszállásolása is kérdésessé vált.

P. Pusztai Nóra, Molnár-Révész Erika

Fotó: Illusztráció / Shutterstock.com

A számlák egyelőre még nem tükrözik pontosan, milyen költségekre számíthatnak majd az önkormányzatok, de a legtöbb településen előre gondolkodnak, hogy csökkentsék a kiadásokat. Tiszakürtön a művelődési ház mellett a könyvtár sem a megszokott formában lesz nyitva. A hivatalt a tervek szerint húsz fokra fűtik majd, az elektromos kályha és a légkondicionáló működéséhez a napelem termeli az áramot.

– Annyi a szerencsénk, hogy a könyvtárat egyébként is bezártuk volna, mert pályázati forrásból korszerűsítjük. A kiviteli terveket várjuk jelenleg, a szigetelésre, nyílászárócserére és a fűtési rendszer felújítására nagyságrendileg ötvenmillió forintot költhetünk – magyarázta dr. Kiss Györgyné polgármester.

A járványhelyzet alatt kialakított metódushoz hasonlóan lehet majd könyveket kölcsönözni, vagyis a hivatalban vehetik át őket az olvasók. A családsegítő szolgálat épületének bezárásán is gondolkodnak, és bár a szakemberek elférnének a hivatalban, az ott elszállásolt ukrán menekült családok helyzete megoldásra vár.

– A háború kirobbanásakor jeleztük a kormányhivatalnak, hogy mennyi helyünk van, érkezett is hozzánk májusban öt édesanya hét gyermekkel.

Az élelemre, tisztálkodásra és rezsire naponta négyezer forintot kapunk fejenként, melyből egészen eddig jól gazdálkodtunk, de a téli időszakban nem lesz elegendő a fűtésre

– szólt a felmerülő problémáról.

A szobákat berendezték bútorokkal, tűzhelyet, mikrót és hűtőt is vásároltak, a helyi lakosok is sokat segítettek.

– Nagyon hálásak nekünk, és jól be is illeszkedtek. A gyerekek online tanulnak, nyáron az édesanyák a közeli településeken vállaltak munkát. Az édesapák kamionoznak, ha tehetik, meglátogatják a családjaikat. Két anya három gyermekével pont a napokban indult haza Ukrajnába, hogy a nagyszülőkkel és a nagyobb fiukkal találkozhassanak, de ők is jelezték, hogy visszajönnének, viszont egyelőre nem tudjuk, hogyan biztosíthatnánk majd nekik helyet – adott hangot aggodalmának a polgármester.

A fűtési szezon kezdetéig tudják ellátni a menekülteket Tiszapüspökiben is, a településre még nyáron érkeztek Ukrajnából az első menekültek, az önkormányzat az egyik Tisza-parti oktatóközpont épületében tudta elszállásolni a családokat. 

Huszonhét menekültet helyeztünk el, akik között legalább húsz gyermek volt, a csecsemőtől egészen a hatévesig. Már jeleztem az Operatív Törzs felé, hogy a fűtési szezon kezdetétől nem tudjuk biztosítani nekik a szállást, mert ez az épület tulajdonképpen nyári diákszállás, nincs téliesítve. Egyébként is ujjnyi rések vannak az ajtókon, és ilyen rezsiárak mellett meg sem próbáljuk felfűteni elektromos hősugárzóval

 – tájékoztatta hírportálunkat Bander József polgármester. 

Mint mondta: időközben cserélődtek a menekültek, két család már hazautazott Ukrajnába, viszont közben egy nyolctagú érkezett a településre.

– Jelenleg tizennégyen tartózkodnak az oktatóközpontban, köztük tíz gyermek. Október 16-áig él a befogadó­központokat működtető szervezetek, illetve a katasztrófavédelem közötti menekültek ellátásáról szóló szerződés. Mivel ez a fűtési szezon kezdeti időpontja is, úgy vélem, addigra eldöntik a hatóságok, hová tudják elhelyezni ezeket a menekülteket, akiknek megyén belül kell új helyet találni – számolt be a jelenlegi helyzetről a polgármester.

Hozzátette: amennyiben igény lesz rá, tavasztól, a fűtési szezon végétől az oktatóközpont felújításának kezdetéig újra lehetőség nyílik a menekültek befogadására Tiszapüspökiben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában