Galériával

2022.09.21. 19:47

Százhetven nemes nedű érkezett a jászkiséri pálinkamustrára

Kétnaposra bővült idén a Jászkisér, Szeretlek! programsorozat, melyet a hagyományőrzés és közösségerősítés jegyében szeptember harmadik hétvégéjén rendeztek meg. Az őszköszöntő kavalkádon - némi túlzással – még a grillázstortából is pálinka folyt. A gasztronómiai kalandok mellett veteránjármű-kiállítás, polgárőrgépkocsik találkozója és szépségversenye, helyi alkotók tárlata is színesítette a rendezvényt.

Illés Anita

Fotó: Pesti József

Az önkormányzat és a Jászsági Pálinka Lovagrend immár tizenegyedik alkalommal hirdette meg a Jászkiséri Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenyt, melyet idén először a Jászkisér, Szeretlek! program keretében rendeztek meg. Így kétnaposra bővült az őszköszöntő forgatag. Szervezésébe a civil szervezetek, intézmények és a helyi alkotók is aktívan bekapcsolódtak. 

A Művelődés Házában épp a nemes nedűk értékelése kezdődött, amikor megérkeztünk a kulináris élvezetekben gazdag eseményre. Lukácsi György polgármester köszöntője után Krizsai Sándor, a Jászsági Pálinka Lovagrend nagykövete arról számolt be, hogy ezúttal mintegy százhetven minta érkezett a pálinkamustrára. Új célként fogalmazta meg, hogy a jövőben szeretnék elérni a négyszáz-ötszáz mintát.  

– A pálinka az utóbbi időben kultúrát teremtett, aminek gyökerei a régmúltba nyúlnak vissza, egyesek szerint a történelem előtti időkbe. Mint ilyet tisztelnünk kell, már csak a koránál fogva is alázattal kell viselkednünk az irányába. Egyénisége a szellemén túlmutatva a jellemzőiben mutatkozik meg leginkább. Illatában, ízében, harmóniájában, összetettségében. Nekünk elsősorban az a feladatunk, hogy feltárjuk ezeket a sajátosságait, tulajdonságait, ismertető jegyeit – hangsúlyozta Béli Géza pálinkamester, a Pálinka Kollégium alapító tagja, a zsűri elnöke.

A versenyre nemcsak Magyarországról, hanem Erdélyből és a Vajdaságból is hoztak nemes italokat. Megtudtuk, hogy a minták közül 52-et arany, 56-ot ezüst, 58-at pedig bronz minőségűnek értékelt a huszonnégytagú zsűri. Akad néhány nedű, amit nem tudtak minősíteni, mert ahogy Béli Géza fogalmazott: a pálinka lelke megsértődött, azaz, nem ért el olyan eredményt, ami visszaadta volna a szellemiségét.

Első alkalommal szervezték meg a grillázstorta versenyt és kiállítást, melynek fő témája a pálinka készítése és fogyasztása volt. Égetett cukorból művészi gondossággal főként pálinkás hordót, poharakat és üvegeket formáztak az alkotók.

Hagyományteremtő céllal hirdettük meg a pörkölttorta versenyt, melyre öten jelentkeztek. Minden kezdet nehéz, ezért bízunk benne, hogy idővel híre megy és többen mutatják be grillázscsodáikat

 – mondta Borbély Béláné grillázstorta készítő, aki eme kézműves mesterség rejtelmeibe is beavatta az érdeklődőket. A pörkölttortákat licitre bocsátották, melynek bevételét egy beteg kislány terápiás kezelésére ajánlották fel a szervezők. 

Bemutatták a házi rétes készítését is 

Ezzel még nem ért véget az ízkavalkád, hiszen ügyes háziasszonyok a tökéletes, kézzel húzott házi rétes titkairól is lerántották a leplet, sőt a főzőversenyen is sokan megmutatták, hogyan bánnak a fakanállal. A Jászkisér, Szeretlek! rendezvény keretében még számos program várta az érdeklődőket. A Tájházban Alma-napot tartottak a Csete Balázs Általános Iskola és a Csete Balázs Honismereti Szakkör közreműködésével. Az általános iskola udvarán a Városvédő Polgárőr Egyesület első polgárőr gépkocsi találkozója, szépség- és ügyességi versenye szórakoztatta a látogatókat. De volt veteránjármű-kiállítás, tűzoltóautó-bemutató, hagyományőrző és zenés műsor is.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában