Újra keresettek a gyorstesztek

Már jóval olcsóbban hozzájuthatunk ezekhez az eszközökhöz, mint korábban.

Molnár-Révész Erika

Imrei Edit, a szolnoki Korona Patika szakasszisztense mutatta meg az egyik népszerű, otthon is elvégezhető gyorstesztet

Fotó: Nagy Balázs

Egyre többen keresik fel megfázásos tünetekkel a megye háziorvosi rendelőit, az ilyen jellegű panaszok mögött akár koronavírus-fertőzés is állhat. A jelenleg domináns omikron variáns ugyan már nem okoz drasztikus tüneteket, viszont nagyon fertőző, ezért egyre többen tesztelik magukat otthon, a gyógyszertárakban kapható eszközökkel. Ezeknek az ára az esztendő elejéhez képest jelentősen lecsökkent az időközben megnövekedett kínálat miatt. 

Július vége óta észlelem, hogy megnőtt a koronavírus-gyanús esetek száma. Augusztus végén, szeptember elején egy kis csökkenés mutatkozott, de mostanában ismét többen jelentkeznek megfázásos tünetekkel, légúti panaszokkal

– számolt be jelenlegi tapasztalatairól dr. Hoksári László. 

Mint azt a szolnoki háziorvos elmondta, egyre több olyan páciens van, aki már az otthon elvégzett teszt eredményének tudatában keresi fel telefonon. 

– Bár fel szoktam ajánlani, hogy van lehetőség a tesztre a rendelőnkben is, hiszen – amennyiben szükséges – a Nemzeti Népegészségügyi Központ mindig küld utánpótlást, van, aki él a lehetőséggel, de egyre többen azt válaszolják, hogy inkább elmennek a patikába, és megcsinálják otthon...

– Ez nagyon fontos, és szükség van rá, hiszen amikor sokszor előfordul, hogy valaki fejfájással, hőemelkedéssel, torokkaparással és köhögéssel jelentkezik, de hozzáteszi, hogy biztosan nem koronavírusos.

Én azért megpróbálom rábeszélni a tesztelésre a saját környezete és a kollégái biztonságának érdekében. Túlnyomó részben sajnos az bizonyosodik be, hogy mégis koronavírussal állunk szemben.

– Ezért, ha valaki vállalja ennek költségét – ma már nem olyan drágák ezek a tesztek, mint korábban –, az végezze el, erre a háziorvosoknál is lehetőség van – tette hozzá dr. Hoksári László.

A szakember hangsúlyozta, mivel tapasztalata szerint a koronavírus-fertőzés az első napon nehezen kimutatható, inkább a második, harmadik napon érdemes tesztelni. Ennek ellenére már az első napon érdemes otthon maradni a kisebb tünetekkel is.

– Valóban többen keresik nálunk a gyorsteszteket, mint a nyáron, a vásárlók leginkább a fertőzést a nyálból kimutatható, szájon át történő vizsgálatra alkalmas teszteket viszik – válaszolta kérdésünkre dr. Kátai Irén, a karcagi Berek Patika tulajdonosa.

– A gyerekeknek, egész piciknek is kapható már teszt. Az év elejéhez képest egyébként már jóval többfajta eszközt lehet kapni. A vevők olyan teszteket vásárolnak, mely azt mutatja, hogy az adott pillanatban koronavírus-fertőzöttek-e, vagy sem – tette hozzá.

Mint mondta, a tesztek jóval olcsóbbak már, mint korábban, a nyálteszt most ezerkétszáz forint, a gyermekeknél is könnyen alkalmazható törlős teszt pedig ezernyolcszáz forint. Hozzátette, az árak jelentős csökkenését a kínálat bővülése okozta.

– A nagykereskedők is olcsóbban adják, így mi is csökkentettük a fogyasztói árakat – ezt már dr. Nyitrai Kálmánné, a szolnoki Korona Patika gyógyszertár vezetője nyilatkozta. Mint elmondta, patikájukban hetente nyolc-tíz tesztet vásárolnak.

– Augusztus-szep­temberben indult el az a tendencia, hogy egyre többen kezdték el nálunk is keresni az antigén gyorsteszteket. A vásárlók inkább azokat a típusokat választják, melyek a szájból vett nyálmintából mutatják ki a fertőzést, az orrüregből vett mintavételt kevesebben szeretnék – tájékoztatott a szakgyógyszerész. 

Nemcsak az antibiotikumokat, hanem a D-vitamint, a torokfertőtlenítő tablettákat is viszik az ügyfelek

– Meglepő módon idén a multivi­taminokat nem keresik annyira a vevők, mint az a korábbi években tapasztalható volt – tudtuk meg dr. Kátai Iréntől, a karcagi Berek Patika tulajdonosától.

– Inkább a C-, illetve a D-vitamint ajánlják jelenleg az orvosok a pácienseknek. Nagyon fogy még az orrspray, illetve a torokfertőtlenítő szopogató tabletta is. Sokan váltanak ki antibiotikumot is.

Ami érdekes, hogy miközben egy másik megyénkben található patikánkban azt tapasztaljuk, hogy koronavírus-fertőzött, vagy -gyanús esetekben inkább a Favipiravirt írják fel az orvosok, amit kifejezetten erre a célra fejlesztettek ki, addig itt, a karcagi patikában az erősebb antibiotikumokat váltják ki a betegek

– osztotta meg tapasztalatait a szakgyógyszerész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában