Kutyafesztivál

2022.10.13. 13:55

Jótékonysági akcióval segítették a mezőtúri állatotthon négylábúit

„Kutyáktól szép az élet!” – ez volt a napokban megrendezett II. Mezőtúri Kutyafesztivál szlogenje. Az esemény bevételét a szervezők a Kóborka Túri Állatvédők Közhasznú Egyesületének ajánlották fel.

Rimóczi Ágnes

Négylábúakkal és gazdákkal népesült be a Közösségi Ház környéke Beküldött fotó

Kutyaugatásból nem volt hiány a minap a Szabadság téren. A Közösségi Ház környékét „ellepték” a négylábúak és gazdáik, valamint az állatbarátok. Második alkalommal rendezték meg ugyanis a Mezőtúri Kutyafesztivált, ahol valóban minden a hűséges négylábú társakról szólt. A főszervező, Imrikovics Alexandra és szervezőtársai ezúttal is változatos programokat állítottak össze mind a kutyusoknak, mind pedig a gazdáknak.

A gyerekek kérdezz-felelek keretében nyerhettek apró ajándékokat, csupán néhány kérdésre kellett válaszolniuk. A kérdések természetesen a kutyákról szóltak, a feladatok által a gyerekek a felelős állattartásról is tanultak. Az agytekervények után a testeket is megmozgathatták a résztvevők, ügyességi versenyen mérték össze felkészültségüket a kutyák és gazdik. 

A programok sorát még divatbemutató és szépségverseny is színesítette.

A rendezvény egyébként születésnapi parti is volt, hiszen a Kóborka Túri Állatvédők Közhasznú Egyesülete tizenöt éves fennállását is ünnepelték a résztvevők, a rendezvény teljes bevételét is a szervezet számára ajánlották fel.

– Nagyon hálásak vagyunk minden segítségért. Örömmel vettünk részt a kutyafesztiválon, jó érzés volt, hogy együtt tölthettünk egy kellemes délutánt sok-sok mezőtúri és környékbeli kutyabaráttal. Hálás szívvel köszönjük a támogatást – fejezte ki köszönetét Varga Katalin. Az egyesület elnöke hozzátette: volt, aki kutyaeledelt hozott, volt, aki vásárlással támogatta a szervezetet, és voltak, akik adományokat adtak.

– Boldogok vagyunk, mert közel 164 ezer forint gyűlt össze. Ebből a pénzből kutyaházakat szeretnénk majd vásárolni – tette hozzá.

A folyamatos segítség ellenére nincs könnyű helyzetben az állatotthon. Számukra is nagy kérdés, hogyan alakulnak majd az energiaárak, mekkora összeg szerepel majd a számlákon a téli hónapokban. 

– És a rezsiköltség csak egy része a kiadásainknak, talán a legtöbb pénz az állatorvosi költségekre megy el, ami több millió forint, hiszen jelenleg 78 kutyánk és 15 macskánk van a telepen – részletezte az elnök. Hozzátette: problémáik nem egyediek, az állatmenhelyek országosan hasonló gondokkal küzdenek, jól jönne némi kormányzati segítség is ezen a téren. 

Az egyesület pályázatokkal is igyekszik könnyíteni a helyzeten. Tavasszal sikeres lett egy beadványuk, melynek segítségével napelemeket szerelnek fel az épületekre és infrapaneleket helyeznek el a plafonokon.

Ügyességi versenyen is összemérhették tudásukat a résztvevők Beküldött fotó
 

– Jelenleg is várunk egy elbírálásra, de sajnos elnapolták az eredményhirdetést, így nem tudjuk sikeres lesz-e a pályázatunk – árulta el Varga Katalin, aki kiemelte: a két legnagyobb támogatójuk az önkormányzat, valamint a német partnerszervezetük.

– Utóbbiakhoz épp a napokban vittek el 9 kutyust, amik külföldön kerülnek gazdikhoz, itt helyben pedig 4 kutyánk talált otthonra, de mindig van utánpótlás, újabb és újabb állatok kerülnek hozzánk. Mi természetesen mindent megteszünk értük – szögezte le az elnök.

 Korán megtanulják a gondoskodást

Az állatok világnapja alkalmából a közelmúltban óvodások és iskolások segítettek az állatotthon lakóinak. 

– Hálásan köszönjük a Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola összes diákjának, a szülőknek és természetesen az ott dolgozó felnőtteknek, hogy gyűjtést szerveztek a Kóborka Állatotthon árvái részére. Hasonlóan öröm volt számunkra, hogy a Csoda-vár Óvoda kisgyermekei gyűjtést rendeztek, és sok-sok finomságot hoztak a kutyáknak. Jó látni, tudni, hogy már ilyen kicsi korban állatszeretetre nevelik a gyermekeket – fogalmazott Varga Katalin egyesületi elnök.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában