ZöldErő

2022.10.17. 11:12

Illegális hulladéklerakót számoltak fel az aktivisták a Holt-Zagyva partján

Ismét zsákot ragadott és kesztyűt húzott egy lelkes csapat, részvételükkel folytatódott a Szolnoki ZöldErő akciója, melynek keretében a Holt-Zagyva part szabadulhat meg az eldobált hulladéktól.

Rimóczi Ágnes

A lelkes „takarító brigád”

Forrás: Szolnoki ZöldErő Facebook-oldala

A korábbi szemétszedés most vasárnap folytatódott, amikor is a Holt-Zagyva külső ívén takarítottak az önkéntesek.

– Nagy kihívásnak tűnt, de „nagyot mentünk”, bejártuk a mintegy öt kilométer hosszú holtág külső ívét, a part mentén összeszedtük az oda nem való hulladékot. Büszkék vagyunk a velünk tartó gyermekekre, akik nemcsak a hulladékgyűjtésben vettek részt aktívan, de lelkesedésükkel a csoport jókedvéhez is hozzájárultak – számolt be az eseményről közösségi oldalán a csoport. 

– Jó hír, hogy az előzetesen tapasztalt három illegális lerakatból egyet sikerült felszámolni, viszont szomorúan fedeztünk fel egy eddig nem ismert szemétlerakatot a nyaralók szomszédságában. Visszamegyünk – tették hozzá.

A nap mérlege: egy négy és fél órás tempós menet, kilenc kilométer a lábakban és sok-sok összegyűjtött szemét. Az összegyűjtött hulladék további, természetesen megfelelő sorsáról a holtág kezelője, a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége gondoskodik majd.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában