„Szívet melengető, reményteljes őszi napok voltak” – ‘56 Szolnokon

„Tegnap délelőtt a Szolnok megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának dolgozói gyűltek össze, mindenekelőtt azért, hogy mélységesen elítéljék az ellenforradalmi provokátorok népellenes felkelését, és biztosítsák a párt, a kormány vezetőit hazafias helytállásukról.” 

Igaz, a felkelőket rádióbeszédében sovinisztának, antiszemitának, reakciósnak és népgyűlölőnek tituláló Gerő Ernő leváltását ünnepelte a cikk. De Kádár János „előléptetését” is örömmel vette, aki 24-én este még így nyilatkozott: „Csak izzó haraggal lehet szólni erről a támadásról, mellyel az ellenforradalmi, reakciós elemek felkeltek hazánk fővárosa ellen, népi demokratikus rendünk, a munkásosztály hatalma ellen”. 

Kádár november elsején a Kossuth Rádióban este vélhetően felvételről bejátszott beszédében viszont a forradalmat „népünk dicsőséges felkelésének” nevezte. November másodikán Moszkvába menekült, másnap pedig Hruscsov szovjet pártvezetőnek úgy értékelte az eseményeket, hogy Magyarországon „az ellenforradalmárok kommunistákat gyilkolnak, Nagy Imre pedig fedezi őket.” Jelezte azt is, hogy „ahhoz, hogy a helyzet stabilizálódjon, most az önök segítsége kell!” Ezzel elfogadva a szovjet vezetés által egyébként már korábban eldöntött szovjet katonai beavatkozást. November negyedikén hajnalban Kádár Ungvárra, majd Szolnokra repült. Fél ötkor a Kossuth Rádióban – az ungvári rádióból közvetítve – a szolnoki rádió hullámhosszán elhangzott a Forradalmi Munkás-Paraszt kormány megalakításának a bejelentése. A november negyedike utáni magyarországi állapotokról no­vember elején írunk, de addig is… 

Követelésre porba hulltak a csillagok 

Az október huszonharmadikai fővárosi események (öröm)híre gyorsan terjedt a magyarországi városokban, majd a falvakban is. A változás szelét megérző magyar lakosság körében csoportosulások, visszafogott tiltakozások, csendes tüntetések kezdődtek a forradalmárok mellett. Október huszonnegyedikén Jász-Nagykun-Szolnok megye legnagyobb, közel kétezer dolgozót foglalkoztató vállalatától, a Szolnoki Járműjavítóból mintegy nyolcszáz munkás csatlakozott az aznapi megmozdulásokhoz. A forradalmi események aktív résztvevője volt egy akkor harminchat esztendős üzemi műszerész is, nevezetesen vitéz Sándor János, az 1953-ban titokban kivégzett és épp kilenc éve boldoggá avatott Sándor István szalézi világi testvér öccse is. Az ő korabeli visszaemlékezéseit elevenítjük fel: 

„A Járműjavítóban október huszonnegyedikén délelőtt ment híre, hogy a fővárosban mozgolódás van, az egyetemisták tüntetnek a rendszer ellen. Ez mindenkit felvillanyozott, hiszen a levegőben hetek, hónapok óta érezni lehetett valami feszültséget. Már aznap délután az üzem Körösi úti nagykapujánál gyülekezni kezdtünk, miközben a nagy faliújságra valaki kiszögelte Petőfi versének néhány sorát: »...Visszanéz még egyszer mérges tekintettel, szeme mikor elér a végső határra, leesik fejéről véres koronája...«” „Amikor már vagy két-háromszázan összeverődtünk, a szakszervezeti vezetőktől hangosan követeltük, hogy a nagykapuról és az udvari oszlopról vegyék le a vörös csillagokat. Erdős Sándor, a szakszervezet és az üzem vezetője elrendelte az eltávolításukat, amellyel Rácz Lajos hegesztő csoportvezetőt bízták meg. Ő eleget is tett a parancsnak, és a két gyűlölt jelkép hatalmas robajjal zuhant a Körösi útra. Ezután több százan a város központjába vonultunk. Mire odaértünk, a zsúfolásig megtelt Szabadság-szobor körül egy szolnoki színész már a Nemzeti dalt szavalta. A közösen kiáltott refrén dübörgő hangjait még az orosz laktanyában és a szandai magyar katonai reptéren is hallhatták…” 

Egy Kossuth-címeres zászló is előkerült 

„Október huszonötödikén kilenc és tíz óra között a Tisza Szálló melletti szovjet emlékmű körül gyülekezett a tömeg, ahol napjainkban a csónakos Zounok ispán szobra áll. Az egész város „szivarnak” csúfolta a szovjet emlékművet, mi ezen bosszultuk meg a „felszabadítás”, vagy inkább megszállás utáni éveket. 

„A több ezer főre duzzadt tömeg a Szapáry úton vonult tovább, ahol a városi rendőrkapitányság erkélyén a hatóság elöljárói tapssal üdvözölték a szabadságérzéssel fellelkesült tüntetőket. Innen az utunk a Kossuth térre vezetett, ahol a városháza erkélyén többek között a szociáldemokrata Dancsi József, a Járműjavító tanoncoktatója szónokolt. Vörös nyakkendőjét beszéd közben levetette, és a nép közé dobta. Dél körül határozták el, hogy az üzemek dolgozói válasszák meg a városi munkástanácsok tagjait. A Járműjavítóban tizenkét kollégát választottak a tanácsba. Dancsi mellett a MÁV középcsatára, Horváth „Kajla” János, továbbá Szép Kiss György és jómagam is köztük voltam. Átvonultunk a megyeházára egy Kossuth-címeres magyar lobogó alatt, melynek két szélét „Kajla” és én tartottuk. A megyeházán a megyei munkástanács tagjait választották meg, köztük volt többek között az olimpiai bajnok vízilabdázó Hasznos István is. A munkástanácsok feladata leginkább az volt, hogy atrocitások, rendbontások ne történjenek a városban. Gyönyörű, szívet melengető, reményteljes őszi napok voltak…” 

Szórólapok lepték el a települések utcáit 

Az 1956. október huszonharmadikán Budapesten történt események hallatán a magyar lakosság fejében tökéletes káosz uralkodott. A rádiókból naponta többször elhangzott, egymástól sokszor ellentétes tartalmú megszólalások és hírek a települések elöljárói és a köz népének körében is fejetlenséget okoztak. Az utcákat ellepték az ellentmondásos röpiratok, szórólapok, melyek egy része a forradalmat éltette és a forradalmárokat buzdította, a másik fele az ellenforradalmat és az ellenforradalmárok tetteit ítélte el. 

A Szolnok Megyei Néplap október huszonnegyedikén például egy négyoldalas lapszámmal jelent meg, melyet a helyi nyomda jóvoltából egy kétoldalas „Rendkívüli kiadással” fejelt meg. A két kiadvány egyike, a négyoldalas a fővárosi eseményeket sorolta fel, többször hangsúlyozva a „hatalmas tömeg hurráhangulatát”. A lap a címlapon hozta le az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem szolnoki székhelyű Közlekedésmérnöki Karának a Szabad Ifjúság tíz pontos követeléséhez csatlakozó és további négy ponttal kiegészített szövegét. Ugyanakkor a „Rendkívüli kiadás” pedig Nagy Imrének, a Minisztertanács elnökének az ellenforradalmi provokációról szóló nyilatkozatával jelent meg. Ember volt a talpán, aki kiigazodott ebben a helyzetben...