Rendezvény

2022.11.28. 19:05

Az uniós szankciók hibáira hívták fel a figyelmet a szolnoki sajtótájékoztatón

Az Oroszország elleni európai uniós szankciókról tartott sajtótájékoztatót hétfőn Szentkirályi Alexandra.

Hartai Gergely

Szalay Ferenc (jobbról), Szentkirályi Alexandra, dr. Kállai Mária és Hubai Imre

Fotós: Nagy Balázs

A Galéria Étterem rendezvényén a kormányszóvivő kiemelte, a közösség rossz válaszokat adott az orosz-ukrán konfliktusra. 

– A kormány álláspontja az, hogy ne hozzunk értelmetlen szankciókat. Nem szeretnénk, ha ezek hatásait a magyar családok szenvednék meg, immár a béke irányába kellene elmozdulni – hívta fel a figyelmet.

A programon Szalay Ferenc polgármester is megosztotta gondolatait a résztvevőkkel. Elmondta, hazánknak és benne a megyeszékhelynek az utóbbi években komoly helyzetekkel kellett megküzdenie. 

– Átéltük a világjárványt, és most egy háború zajlik mellettünk, ezenfelül óriási inflációval nézünk szembe – idézte fel a jelen gazdasági nehézségeit a városvezető, majd hozzáfűzte, az uniónak is látnia kell azokat a problémákat, amelyek Magyarországot érintik.

– Az elmúlt évtized a gyarapodás évtizede volt hazánkban, fellendült a gazdaság – vette át a szót dr. Kállai Mária. A térség országgyűlési képviselője szerint azonban napjainkban az országot nagy mértékben megviselik az elszabadult energiaárak. A szankciós politika pedig nem azokat sújtja, akiket kellene.

Hasonló véleményt fogalmazott meg a sajtóeseményen Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke. 

– A magyar államnak rendkívüli kiadásokat okoz az uniós szankciós politika. Bízzunk abban, hogy a jövő esztendő nem a háborúról, hanem a békéről szól majd – zárta szavait a testület vezetője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában