Megfigyelés

2022.11.22. 17:25

A Jászkunságban még nem látszik az állatvilágban mért nagy változás

A korábbi évekhez képest jóval kevesebb baglyot figyeltek meg idén. Megyénk azonban még így is kedvelt hely a fülesbaglyok körében, a legnagyobb példányszámot Kisújszálláson és Túrkevén regisztrálták.

Rimóczi Ágnes

A szolnoki Széchenyi gimnázium udvarán álló fákon rendre megtelepedtek a fülesbaglyok

Fotó: Mészáros János

Egyre több helyen fedezhetünk fel a falvakban, a városokban, fákon üldögélő erdei fülesbaglyokat. Szolnokon szervezett program keretében, szakértő vezetésével is megfigyelhetjük ezeket az éjszakai ragadozómadarakat. A bagolykukkoláson választ kaphatunk arra a kérdésre is, hogy a téli időszakban miért „költöznek” az épületek, emberek közelébe ezek az állatok.

– Feltételezhetően azért jönnek be a városokba, a falvakba, a lakott területekre a madarak, mert az épületek között nagyobb biztonságban vannak, mint a külterületi erdőkben, a pusztákon, a mezőgazdasági területeken – foglalta össze Pálinkás Csaba. 

A Magyar Madártani Egyesület Jász-Nagykun-Szolnok Megyei helyi csoportjának elnöke magyarázatképpen elmondta, hogy a természetes élőhelyükön bármikor „találkozhatnak” egy-egy parlagi sassal, héjával, vagy éppen sólyommal, a településeken viszont jóval kisebb eséllyel esnek ezek áldozatául. 

– Mindezek mellett nagyon fontos szempont a táplálékszerzés is. A hidegben a rágcsálók is behúzódnak, így a baglyok könnyebben és több élelmet találnak a városokban, a települések környékén, ezeken a helyeken ráadásul melegebb is van – magyarázta a szakember.

Az erdei fülyesbaglyok tehát megfigyelhetők a városokban az utcákat járva. Vannak árulkodó jelek, könnyen felismerhetjük, hogy melyek a „baglyos fák”, azok törzsén ugyanis úgynevezett meszelés látható, amit a madarak ürüléke okoz. 

Emellett a fák alatt köpetek találhatók, ami a zsákmányállatok megemészthetetlen részeiből, csontokból és szőrből állnak. Ilyeneket is láthatnak az érdeklődők a belvárosi, bagolykukkoló sétákon Szolnokon. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi csoportja és az Aba-Novák Agóra szervezésében november 25-én, december 2-án és december 9-én lesz lehetőség szakértő vezetésével megfigyelni a ragadozómadarakat a megyeszékhely belvárosában. 

– Tavaly is szerveztünk hasonló sétákat, reméljük, hogy idén is felfedezhetjük a baglyok gyülekezőhelyeit. Három pénteken át délután három órakor várom az érdeklődőket az Agóra régi épülete előtt, onnan indulunk a nagyjából másfél órás könnyed városi túrára. Ha valaki kevesebb ideig ér rá, természetesen egy rövidebb szakaszra is csatlakozhat hozzánk – hívta fel a figyelmet az eseményre Pálinkás Csaba.

Szolnokon több helyen is szívesen „nappaloznak”, vagyis töltik el idejüket napközben a fülyesbaglyok, így a Szapáry és Magyar utcák környékén, s nagyobb számban a Széchenyi István Gimnázium udvarán lévő fákon láthatunk példányokat.

Megyénket kifejezetten kedvelik az éjszakai ragadozómadarak

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület minden évben meghirdeti az erdei fülesbaglyok telelőhelyeinek országos felmérését. Az „akcióban” bárki részt vehet, legyen az szakavatott madarász vagy „csak” önkéntes természetjáró. A hasznos eredmények segítségével sikerül egyre inkább megismerni a baglyok telelőhelyeit, esetenként pedig megvédeni azokat a fákat, amik ebben az időszakban akár több tucat állat nappalozóhelyét biztosítják. Az idei év elején is megtörtént ez a felmérés, a résztvevők a korábbi évekhez képest jóval kevesebb baglyot figyeltek meg. Megyénk még így is kedvelt hely a fülesbaglyok körében, a legnagyobb példányszámot Kisújszálláson és Túrkevén regisztrálták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában