Galériával

2022.11.16. 07:00

Doktorost játszottak: fiatal orvosok jártak a szolnoki óvodásoknál

Az egészséges életmód jegyében zajlik a hét a megyeszékhely Kertvárosi óvodájában. Kedden például két orvostanhallgató járt a csemetéknél.

Rimóczi Ágnes

Vogt Balázs segített a gyerekeknek kipróbálni az orvosi eszközöket

Fotó: Mészáros János

A program középpontjában a mozgás áll, de az óvónők természetesen sok egyéb más módon is igyekeznek közel hozni a gyerekekhez az egészségtudatosságot. Így például a „szomszédos”, ötös számú gondozási központ idősei közreműködésével csalamádé savanyúságot készítenek szerdán. 

A hét egyébként tornával kezdődött, majd egy izgalmas futballmérkőzést szerveztek az apáknak és fiúknak. Az anyukákat is „megmozgatják”, őket „Napsugár tour” címmel futásra várják majd. Mindezek mellett lesz jógaóra is, a hét zárásaként pedig az erdei séta gyógyító hatásait tanulmányozzák a gyerekek és pedagógusok a Tiszaligetben. 

A hét különleges eseményeként az ovisok bepillanthattak a gyógyítás világába is. Kedden két orvostanhallgató tartott játékos bemutatót, Vogt Balázs és Glashütter Nóra orvosi műszerekkel, beöltözéssel szemléltette, mit is csinál egy orvos.

A gyerekek óriási érdeklődéssel figyelték a fiatal doktorokat, és próbálták ki az orvosi eszközöket. Így például maguk is megtapasztalták, mit is hall a doktor bácsi vagy -néni, amikor a mellkasukat hallgatja meg a sztetoszkóppal. 

A hét folyamán még védőnő is érkezik a gyerekekhez, a szakember a kéz- és fogmosás, valamint a mozgás fontosságáról beszél majd a lurkóknak. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában