Ülés

2022.11.22. 19:55

A módosítás után elfogadta a takarékossági intézkedéseket a miklósi testület

Az előzetes számítások szerint az energiatakarékosságot célzó javaslatcsomaggal a jövő évi, becsült energiakiadások tizenkét-tizenöt százalékát spórolná meg az önkormányzat.

Molnár-Révész Erika

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Múlt hét hétfő után kedd délután másodjára szavazott a szociális ellátást is érintő energiatakarékossági javaslatcsomagról Törökszentmiklós képviselő-testülete.

A hétfői újratárgyaláson ugyanis megállapodás született arról, hogy mégsem szűnik meg a házi segítségnyújtó jelzőrendszer, valamint nem zárják be ideiglenesen a harminc, idős ember ellátásról gondoskodó Kossuth Lajos utcai nappali klubot sem. Ezt a két pontot kifogásolta korábban többek között a Fidesz-KDNP frakciója is. 

A módosított javaslatcsomagot a képviselő-testület tíz igen, és két tartózkodás mellett fogadta el. 

Ennek értelmében ideiglenesen, december 20-ától március végéig bezárják az Ipolyi Közművelődési Központot, csak a könyvtár működik heti huszonöt órában, egyedi működési rendben. A Napraforgó tagóvoda január 9-étől május végéig zárva tart, az óvodásokat más tagintézményekbe csoportosítják át. A Biztos Kezdet Gyerekház a Zenész utcai közösségi házba költözik, a téli szünetet meghosszabbítják. A városi bölcsőde nyitvatartási ideje tíz órára csökken. 

Minden, nem gyermeket ellátó intézményben maximum 18 fokot írnak elő, továbbá igazgatási szünetet rendelnek el a polgármesteri hivatalban december 27-e és január 6-a között. Ugyanitt négynapos munkahetet vezetnek be januártól március végéig. A szociális étkeztetés a hétvégi és munkaszüneti napokon nem lesz elérhető.

Nem nyitják meg télen a hajléktalanokat ellátó éjjeli menedékhelyet sem.

A városi sporttelep gáz- és energiafelhasználását ezentúl a telepet használó egyesületek fizetik majd.  

Az előzetes számítások szerint az energiatakarékosságot célzó javaslatcsomaggal a jövő évi, becsült energiakiadások tizenkét-tizenöt százalékát spórolná meg az önkormányzat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában