2022.11.18. 19:55
Franciaországban segíti a katolikus közösség életét Rafael testvér
Évek óta szolgál Franciaországban a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség tagjaként Lévai Zoltán. A szolnoki származású szerzetessel a kolostori életről és munkájáról beszélgettünk.
Lévai Zoltán nyugdíjas éveit már Magyarországon töltené
Fotó: Hartai Gergely
– Szolnokon született. Más módon is kötődik a megyeszékhelyhez?
– Az általános iskolát is a városban végeztem, tanulmányaimat a Varga Katalin Gimnáziumban folytattam. Ezután viszont jó időre elhagytam Szolnokot. A főiskolát Győrben kezdtem meg távközlési vonalon, majd a szegedi Tanárképző Főiskolára mentem, ott diplomát is szereztem. Még diploma előtt éreztem azt, hogy a Szegedi Hittudományi Főiskolán kell folytatnom a tanulmányokat. Bő két és fél évet töltöttem itt, aztán léptem be a Nyolc Boldogság Katolikus Közösségbe.
Életemnek fontos állomása volt, amikor Franciaországba helyeztek. Orléans közelében, Béthanie nevű házban éltem egy évig, ahol franciát tanultam, utána pedig két esztendőt töltöttem Lisieux-ben, az ottani bazilikában voltam sekrestyés. Toulouse-ban fejeztem be a teológiát 1998-ban, ekkor tettem örök fogadalmat, miután Rafael lett a szerzetesi nevem.
– Az örök fogadalom mit jelent a gyakorlatban?
– Röviden azt, hogy Jézus barátja szeretnék lenni. A szerzetes nemcsak a nőtlenségre esküszik fel, hanem hármas vállalást is tesz, a szegénység-tisztaság-engedelmesség fogadalmát. Nem az fontos, hogy mit tesz, hanem az, hogy azt milyen szívvel teszi.
– A teológia elvégzése után Jeruzsálembe vezetett az útja.
– Igen. Ugyancsak két évet éltem itt, új hébert és júdaisztikát hallgattam. Nagy erőt adott, hogy számos szent helyre jutottam el, ezáltal a beilleszkedés is könnyebben ment. 2000-ben jöttem haza Magyarországra, mert az elöljárók úgy látták, hogy itt van rám szükség. Egy évvel később egy Mária-kegyhelyen, Homokkomáromban szolgáltam. Könyvszerkesztéssel foglalkoztam és haldoklók mellett voltam lelkigondozó...
– Ma Franciaországban él. Amikor annak idején megérkezett az ottani közösségbe, hogyan fogadták magyarként?
– Azt tapasztaltam, hogy a francia befogadás hűvösebb, a temperamentum nagyban különbözik a miénktől. Az én esetemben ehhez az is hozzájárult, hogy kezdetben egyáltalán nem beszéltem a nyelvet. Idővel elküldtek egy nyelviskolába is, ahol egy háromhetes kurzust fizettek ki nekem. Ez persze nem volt elég a megfelelő kommunikációhoz, lényegesen több gyakorlás kellett.
Fotós: Hartai Gergely
– Milyen szinten beszél mostanság?
– Azóta természetesen kiválóan elboldogulok, ezzel együtt nem vagyok „perfekt francia”. A diplomácia területén és bonyolult szaknyelvi környezetben nehézségeim lehetnének, nehezebben fejezném ki magam. Mindazonáltal könyveket fordítok, és ez segít a nyelv mélységesebb elsajátításában. Azt vallom, hogy a nyelvtudás akkor kezd jobban menni, amikor már nem fordítgatjuk oda-vissza magunkban a két nyelv mondatait, hanem a tanult nyelven próbálunk gondolkodni.
– Egy fordítását hamarosan Szolnokon is bemutatja a nagyközönségnek...
– Valóban, szombat (november 19.) este hat órakor a belvárosi templomban ismertetem az egyik munkámat. A mű azt taglalja, hogyan szabadulhatunk meg bizonyos lelki küzdelmektől. Ezúton is szeretettel várok mindenkit a programra.
– Sokunk előtt talány, hogy milyen az élet egy kolostor falai között. Hogyan telnek a mindennapok a közösségében?
– Az életünknek megvan a maga sajátos liturgikus kerete. Tudni kell, hogy hatvanan lakunk a kolostorban, ami meglehetősen nagy szám, de az éneklés szintjén. Misét néha délben, de többnyire este tartunk, egyszer pedig reggel kerül rá sor. Habár nem vagyunk plébánia, a lelkiségünk és az énekeink sokakat vonzanak. Utóbbiak Franciaországban – liturgikus témában – rendkívül magas szinten jegyzettek. Megemlíteném továbbá, hogy egy úgynevezett „fél-szemlélődő” közösség vagyunk, akik főként fiatalokkal foglalkozunk, több korosztállyal is. Az idők során egy jó hangulatú csapat alakult ki, ezért sokan kötődnek hozzánk.
Könyvekkel csak a szabadidőmben foglalkozom, a fordítás és a szerkesztés nem a szolgálatom része.
– A kolostori életben adományokat kezelek, illetve a közösségünk konyháján tevékenykedek. Mindig is szerettem főzni. Odakint egészen másként készülnek az egyes fogások, más dolgokon van a hangsúly. A francia főétkezéshez szinte mindig hozzátartoznak a főtt zöldségek, leves helyett is inkább nyers zöldséget esznek. Ez lehet például saláta, retek vagy paradicsom. A legvégén pedig jöhet a desszert, melyet ők minden nap fogyasztanak. Ilyenkor elsősorban joghurtot vagy valamilyen édes gyümölcsöt tálalunk.
– Várható, hogy egyszer majd hazatér és maga mögött hagyja Franciaországot?
– Most egy szomorú családi ok miatt tértem haza, ám decemberben visszautazok Franciaországba. Ez persze nem jelenti azt, hogy végleg kint maradok. Ahogy halad az idő, úgy egyre inkább azt érzem, hogy illene hazafelé tendálni. A nyugdíjas éveimet már jó lenne Magyarországon eltölteni. Emellett ha szükség van rám, szívesen jövök.
