Takarékosság

2022.11.24. 16:00

Intézmények, a nyilvános illemhely működését is érintik a takarékossági intézkedések Jászdózsán

Költségmegtakarítási intézkedésekről döntött novemberi rendkívüli ülésén a jászdózsai képviselő-testület.

Illés Anita

Forrás: Illusztráció

Fotós: Shutterstock

Baranyi Sándor polgármester megkeresésünkre elmondta, hogy a könyvtárban és a polgármesteri hivatalban november 7-én kapcsolták be először a fűtést, ezzel a hivatal mintegy 500 köbméter gázt takarított meg

Mint azt megtudtuk, az energiafelhasználás csökkentése érdekében a polgármesteri hivatal dolgozóit az épület udvarra néző, „naposabb” oldalára költöztették, a használt helyiségekben a hőmérséklet maximum 20 Celsius-fok lehet. 

A könyvtárban lévő radiátorokat szabályozó szeleppel látták el, az ott dolgozókat szintén összeköltöztették és a nem használt helyiségekben a radiátorokat leszabályozták. 

Döntöttek a Petőfi Sándor Művelődési Ház bezárásáról is, mely várhatóan 2023. március végéig nem nyit ki. 

Az önkormányzat tulajdonában lévő Kőhídszálló ugyancsak zárva tart jövő év március végéig. 

A könyvtár december 23-tól január 6-ig zárva lesz. 

Meghatározták azt is, hogy a nyilvános WC-ben a fűtőpanelek +5 Celsius-fokon üzemelhetnek és kizárólag a piaci napokon lehetnek nyitva.

Szerényebb lesz az idei advent a településen, a főtéri karácsonyi kivilágítás ugyanis nem kerül fel a fákra és az oszlopokra. 

Világítás csak a falu karácsonyfáját díszíti. 

Nem rendezik meg ebben az évben a már megszokott négy adventi vasárnap programsorozatát, csak a falu karácsonyát tartják meg december 18-án.

A képviselő-testület döntött a közvilágítás LED-es korszerűsítésének kezdeményezéséről is.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában