Szolnok

2022.11.30. 19:02

Műbabákon gyakorolhatták az infúzió bekötését a Vargások

Preparátumok segítségével ismerkedtek a középiskolások a csontokkal és izmokkal a Debreceni Egyetem Szolnok Campusának bemutatótermeiben a minap. Az előadások szervezésével nem titkolt cél, hogy képzéseikre jelentkezőket toborozzanak.

P. Pusztai Nóra

Forrás: Illusztráció

Fotós: Shutterstock.com

Középiskolásoknak tartottak bemutatóórát a Debreceni Egyetem Szolnok Campusán. A szeptember végére szervezett Kutatók Éjszakája rendezvény kapcsán vették fel a megyeszékhelyen működő, természettudományos vagy egészségügyi képzést szervező iskolákkal a kapcsolatot.

– Meghívtuk a Szolnoki Szakképzési Centrum diákjait, a Varga Katalin Gimnázium biológia-kémia szakos tanulóit és a Verseghy Ferenc Gimnázium természettudományos tagozatát. A Kutatók Éjszakájára újraélesztés bemutatásával, kémiai kísérletekkel és fizika versenyre készült videóval érkeztek – számolt be az előzményekről dr. Szabó Attila Péter, campusigazgató.

Már a program szervezése kapcsán szóba került, hogy a campuson ápolástani és anatómiai demonstrációs termek is vannak, a napokban ott tartottak bemutató órát a Vargásoknak. A tizenhat másodikosokhoz, nyolc negyedik évfolyamos is csatlakozott.

– Részben beiskolázási céllal érkeztek hozzánk a diákok. Két csapatra bontottuk őket. Az anatómia teremben az izomműködésről hallgathattak előadást, majd dr. Tóth Emese adjunktus megmutatta a preparált végtagokat, megnevezte a legfontosabb izmokat, csontokat, ízesüléseket. A gyerekek meg is foghatták, az idegeket, ereket elhúzva tekinthettek a testrészekbe – részletezte.

Az ápolástani laborban a vérvételt, injekció beadását és branül behelyezését próbálhatták ki. A helyszínen Hanuferné dr. Horváth Brigitta adjunktus bővítette a fiatalok ismereteit.

– Érdekességnek számított a művér, illetve, hogy műbabákon fájdalom okozása nélkül gyakorolhattak. A tanulók érdeklődőek voltak, sok kérdést tettek fel, az anatómiai teremben leginkább a preparátumokról – mondta Szabó Attila Péter, aki hozzátette: nem titkolt cél, hogy képzéseikre jelentkezőket toborozzanak.

– Ha a középiskoláknak van hasonló igény, leegyeztetjük, hogy milyen programot tudunk biztosítani – emelte ki.

A tervek szerint a januári vizsgaidőszakban érkeznek a második félév anatómiai tárgyhoz a belső szervek, ehhez kapcsolódóan is szerveznének előadásokat.

Infúzió bekötését is kipróbálhatták a diákok 
Forrás: Beküldött fotó

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában