Fásítási akció

2022.11.14. 17:25

Több ezer növény kerül a kertekbe és az utcákra Jászfényszarun

Töretlen népszerűségnek örvend az önkormányzat lakossági fásítási programja Jászfényszarun, melyet ebben az évben immár 9. alkalommal hirdettek meg. November második hétvégéjén több mint 5600 növényt, köztük gyümölcsfa csemetéket, dísznövényeket és rózsatöveket adtak át ingyenesen az igénylőknek. Az akció célja a város szépítésén túl a levegő minőségének javítása, valamint a kertművelés ösztönzése.

Illés Anita

Jászfényszarun november első hétvégéjén osztották ki az igényelt növényeket a lakosoknak, valamint az óvodának és iskolának

Fotó: Pesti József

A 2014-ben megkezdett, jól bevált fásítási akció idén is lehetőséget adott a lakosoknak arra, hogy a növényekkel udvarukat, utcájukat díszítsék. Ezzel hozzájárulnak a településkép szépítéséhez, az egészségesebb környezet megteremtéséhez és a klímaváltozás negatív hatásainak enyhítéséhez. 

A helyiek a már megszokott módon és feltételekkel, írásban igényelhették a növényeket. Ezúttal is számos gyümölcsfa, lombhullató és örökzöld dísznövény közül választhattak, valamint rózsatöveket is kaptak.

– Már nem először veszek részt a programban, ami úgy gondolom, hogy egyedülálló a Jászságban – vélekedett Gorcsakovszki Györgyné. 

A nyugdíjast örömmel tölti el, hogy az elmúlt években igényelt növények mind egy szálig megmaradtak a portáján, egészségesek, szépen fejlődnek.

 – A gyümölcsfák első terméseiből már kóstolót is vittem az önkormányzat munkatársainak és az idősek otthonának. Idén törpe tuját és rózsát kértem, mert szeretném elősegíteni, hogy Jászfényszaru a Rózsák városa legyen. Lelkes kertművelőként tagja vagyok a helyi Házunk Tája Klubnak. A gyümölcsfák, cserjék és virágok gondozása lelkileg feltölt. A saját kertemben termett zöldségnek, gyümölcsnek nincs párja. A sárgabarackból és cseresznyéből befőttet készítettem – osztotta meg tapasztalatát. 

Az óvodások is örültek egy kis kertészkedésnek
Fotós: Pesti József

Farkas János kertje ebben az esztendőben gyümölcsfa csemetékkel gyarapodott.

– Tanyán nevelkedtem, így nem áll távol tőlem a háztáji gazdálkodás. Bízom benne, hogy bő termést ad majd a most elültetett meggy-, alma-, őszi- és sárgabarackfa. A zamatos gyümölcs egy részéből lekvár és befőtt kerül a család asztalára. Egyre drágább az élelmiszer, ezért is fontos az önellátás – számolt be Farkas János. 

A lakosság körében nagyon népszerű programot az önkormányzat kiemelten kezeli, ingyenesen biztosítják a növényeket az igénylőknek.

– A „Dísznövények az utcára, még több gyümölcsfa a kertekbe!” mottóval meghirdetett kezdeményezéssel szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy helyi szinten is mérsékelhetjük a klímaváltozás negatív hatásait. Emellett a kertművelést is ösztönözzük – mondta el érdeklődésünkre Győriné dr. Czeglédi Márta, polgármester.

Hozzátette: a kerthasznosítás egyre népszerűbb a városban, sokan felismerik a saját magunk által megtermelt egészséges zöldség, gyümölcs értékeit.  

Több száz porta zöldül a városban

A program keretében ebben az évben közel ötszáz ingatlan igényelt növényeket.

– A polgármesteri hivatal munkatársai 1008 darab gyümölcsfa csemetét, 4319 dísznövényt és 298 rózsatövet osztottak ki a napokban. Az ingyenes lakossági fásítási, zöldítési akcióra a képviselő-testület 13 millió forintot biztosított a város idei költségvetésében – tájékoztatott Urbán Csaba szervező, a Jászfényszarui Közös Önkormányzati Hivatal munkatársa.

Az önkormányzat a helyi óvodának és általános iskolának is adományozott növényeket, melyeket a gyerekek közösen ültetnek el az intézmények udvarán.  

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában