Galériával

2022.12.13. 17:25

Ezúttal nem zenét, hanem adományt adtak a Szolnoki Szimfonikusok

Az adományt a Szolnok Segít Programon keresztül juttatták el a rászorulóknak.

Mészáros Géza

Albert Ágnesnek a külvilággal való kapcsolattartásához, illetve közeljövőbeli munkavállalásához jön jól az adomány

Fotó: Mészáros János

Hat darab komplett, teljesen felújított, monitorral, klaviatúrával, egérrel és csatlakozókkal felszerelt asztali számítógépet ajánlott fel az arra rászorulók számára a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Kft. Az adományt a Szolnok Segít Programon keresztül, illetve a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központ koordinálásával kedden adták át az érintett családoknak a Levente úti intézményben.

Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő, a Szolnok Segít Program fővédnöke az eseményen hangsúlyozta, miszerint a Szolnoki Szimfonikusoktól nem új keletű kezdeményezés, hanem régi szokás, hogy nem csupán zenei élményt, hanem ahol a szükség azt megkívánja, különböző támogatási formákat is adományoznak az arra rászorulóknak.

A fővédnök Tasnádi Zoltán és Rusvai Károly önkormányzati képviselők társaságában köszönetet mondott a felajánlásért a zenekarnak, illetve másokat is arra buzdított, hogy bármilyen nemű szerényebb vagy értékesebb, pénzbeli vagy tárgyi felajánlás célba talál, és óriási segítség lehet az átmenetileg vagy huzamosabb időre nehéz helyzetbe került személyeknek, családoknak, közösségeknek.

A Szolnoki Szimfonikusok menedzsmentjét az eseményen Ignácz Kristóf és Patkós Imre képviselték. Előbbi elmondta, napjaink több szempontból terhelt világában sem volt nehézség a felajánlást megtenniük. Ellenkezőleg: lelki feltöltődést jelent adni, amely a zenekarnak és háttérbázisának friss erővel szolgál a működésükhöz.

A számítógépeket kisgyermekes családok és egyedülálló kisnyugdíjasok vették át a Humán Szolgáltató Központ épületében.

– Hajdanán sok-sok évet húztam le a média világában – mesél korábbi életéről is a leszázalékolt nyugdíjas Albert Ágnes egykori újságíró, aki ma már egyedül él ugyan, de nagy szüksége van a nagyvilág történéseibe is belelátnia. – Van egy gépem, de elromlott és nem volt lehetőségem megjavíttatni. A Szolnok Segít Programon keresztül hallottam a lehetőségről, és éltem is vele. Hatvankét esztendős vagyok, de nem érzem magam idősnek, sőt! Szeretnék újra valamiféle munkát vállalni, akár szerkesztőségi munkákban is részt venni, ehhez pedig nagyon hasznos ajándéknak vélem most ezt az adomány-számítógépet – vélekedett Ágnes.

A köszöntőbeszédek után az adományokat Hegyi Anita, a Humán Szolgáltató Központ igazgatója és Tordáné Mátyus Emese, a Szolnok Segít Program koordinátora fogadták, illetve munkatársaikkal közösen osztották szét a Levente úti intézmény épületében. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában