Jubileum

2022.12.11. 15:31

Harminc év történéseire emlékeztek egy szolnoki középiskolában

Éppen harminc éve, hogy a két tannyelvű idegenforgalmi szakirány diákjainak megkezdődött a tanítás a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskolában. A tagozat 1992. szeptember 1-jén indult el a budapesti Xantus János Idegenforgalmi Szakközépiskola támogatásával.

Köllő Judit

Fotó: Köllő Judit

A három évtizedes jubileum alkalmából gálaműsorral, vacsorával, kötetlen beszélgetéssel, régi tanárokkal, tanítványokkal, a francia testvériskola igazgatójával, valamint az egykori intézményvezetővel, dr. Kalicz Évával ünnepeltek a jelenlévők. A rendezvényt követően Mohácsi Csillával, a Szolnoki SZC Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvű Technikum igazgatójával beszélgettünk az eseményről.

– Nagy becsben tartjuk képzésünket, ami ma már a turizmus és vendéglátás ágazat része. A kilencvenes években egyedülálló volt, hiszen a mi iskolánk, valamint egy budapesti középiskola képviselte a két tannyelvű tagozatot. Az eseményen számtalan régi diák vett részt, akik élménybeszámolót tartottak. Többen külföldi neves szállodákat vezetnek, vagy komoly beosztásban dolgoznak. Külön megtisztelő volt számunkra az is, hogy a francia testvériskolánk vezetője is elfogadta meghívásunkat, akivel igen szoros kapcsolatot ápolunk – fejtette ki az igazgató.

A rendezvényen több mint százharminc egykori tanuló volt jelen, akik a magyarországiak mellett számos külföldi úton is részt vettek. Ezek közé tartozik például a lengyelországi sítábor, az ausztriai, a görögországi, az olaszországi vagy e franciaországi tanulmányút. 

Felejthetetlen élményt jelentenek számukra a buszos európai körutak, melyek részeként nyelvtanulásra is lehetőség nyílik egy hastings-i nyelviskolában, ahová harminc éve járnak az érintett diákok. Szintén kedvelt úticél Ciprus, mint a szállodai gyakorlat egyik színtere.

– Több ország intézményeivel ápolunk testvériskolai kapcsolatot, többek között az elzászi Schattenmann Gimnáziummal és egy reutlingeni középiskolával – folytatta Mohácsi Csilla. 

– A képzés fő célja a kezdetektől az volt, hogy a magas színvonalú általános és szakmai nyelvi oktatás mellett az idegenforgalmi szakmát is elsajátítsák a diákok. Jelenleg a turizmus-vendéglátás ágazaton 6 éves a technikumi képzés, ahonnan a diákok egy idegenvezetői, vagy turisztikai szervező szakmával, valamint egy vagy több felsőfokú nyelvvizsgával kerülnek a munkaerőpiacra vagy a felsőoktatásba.

Az iskola tanulói zenés, táncos bemutatókkal szórakoztatták az egykori diákokat
Fotós: Köllő Judit

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában