2022.12.22. 17:25
Idén is több száz kutyaeledel gyűlt össze a szolnoki menhelynek
Az előző évekhez képest ezúttal több plédet és játékot adományoztak a négylábúaknak.
Keskenyné Dobos Krisztina (balra) vette át az adományokat Ádám Csabától
Fotó: Nagy Balázs
Csütörtökön délután újabb adománnyal ajándékozták meg a Szolnok Városi Állatotthon Alapítványt. Az Ormos Imre Parkban ugyanis idén is számtalan kutyakonzerv, száraz étel, pléd és kutyajáték gyűlt össze a jótevőknek köszönhetően.
– Már a tavalyi Állatok Karácsonya akciónk is igen sikeresnek bizonyult – tekintett vissza Ádám Csaba. – Ebben az évben az Ormos Imre Parkba vártuk a felajánlott állateledeleket és plédeket, melyek másfél hét leforgása alatt igen szép számban gyűltek össze. Mindez azt bizonyítja, hogy a szolnokiaknak fontosak az állatok, nagyra értékelik a menhely munkáját.
Az előző évekhez képest ezúttal több plédet és játékot adományoztak a négylábúaknak.
– Hála Istennek az előző két hónapban több mint húsz kutyát tudtunk gazdihoz adni – magyarázta Keskenyné Dobos Krisztina telephelyvezető. – Jelenleg ennek köszönhetően körülbelül 65 kutyánk van a menhelyen. A rezsiköltségek miatt egyre kedvesebb a támogatónk, azonban mi egy doboz konzervnek is kifejezetten örülünk. Az ilyesfajta támogatások pedig kellően megmelengetik a szívünket és örülünk minden kedves felajánlásnak.

Fotós: Nagy Balázs