Fejlesztés

2022.12.09. 19:11

Igazi közösségi térré vált az új közkút Csépán

Beváltotta a hozzáfűzött reményeket a szeptemberben átadott közkút.

P. Pusztai Nóra

Forrás: MW archív

Fotó: Kuklis István

Nagy népszerűségnek örvend a szeptemberben átadott új közkút. A tervek szerint mozgásérzékelős lámpát is felszerelnének, erre viszont még várniuk kell a csépaiaknak. Ahogy Pintér Csaba Gábor polgármestertől megtudtuk a szolgáltató azt jelezte, hogy alapanyaghiány miatt nem tudták beszerezni a megfelelő dobozt az új villanybekötési mérőponthoz.

– A víz lassan, de folyik, a többi környékbeli kúthoz képest még így is jó a hozam. Mostanában még esténként is kiülnek beszélgetni a helyiek a padokra. A terület beváltotta a hozzá fűzött reményeket, sőt igazi közösségi térré vált. A mozgásérzékelős kifolyóra és lámpára viszont nagy szükség lenne – mondta.

A közelben lévő idősotthon lakói is előszeretettel látogatják a környéket, a napos időben szívesen töltik ott idejüket.

– Fejlesztjük tovább az utcákat, aszfaltozásra adtunk be pályázatot, melynek elbíráslására a közeljövőben számítunk – magyarázta a település vezetője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában