2022.12.05. 19:55
Jól megfér egymás mellett a festészet és a lovaglás Diószegi Diána életében
Meglátni és megszeretni. A karcagi Diószegi Diána hat éve egy lovasfelvonuláson pillantotta meg a püspökladányi Czibi Mátét – aki a Sárréti Csikósok csapatával tartott bemutatót –, a fess csikóssal azonnal egymásba habarodtak. Ugyanezt vallja a férj is, akit felesége mellett hároméves kisfiuk bűvöl el. Kisújszállásra költöztek, és egy közeli tanyán lovakat is tartanak, miközben Diána a képzőművészetben bontogatja szárnyait.
Diánát mindig is vonzotta a képzőművészet. Most azt tervezi, hogy műhelyükben galériát alakít ki, ahol fiatalok is kiállíthatnák alkotásaikat
Fotó: Daróczi Erzsébet
– Ha nincs az a karcagi felvonulás, talán nem is találkoztunk volna – kezdte Czibiné Diószegi Diána.
– A lovak szeretete gyerekkoromból ered, nyolcévesen kaptam meg az első pónimat, majd később egy csődörcsikót. Nagyobb volt az önbizalmam, mint a tudásom, de csak olyan húszévesen jöttem rá, hogy amit addig tudtam, az nem lovaglás, csak lovon maradás – mesélte mosolyogva Diána.
– Ma már jobban szeretem megfesteni a lovakat, mint felülni rájuk – tette hozzá.
A fiatal édesanya elmondása szerint sokáig nem találta a helyét a világban, de most úgy érzi, végre ott van, ahol lenni szeretne. A képzőművészet meg csak úgy jött...
Tizenhét hónaposan festett egy meleg és egy hideg színű képet. Édesanyja ekkor kijelentette: képzőművész lesz belőle.
– Nyolcadikban autó-, motorszerelő akartam lenni, hogy olyat tanuljak, amit nem tudok. A festés ment, a szerelés nem, de csak úgy kaptam motort, ha festőnek megyek. A debreceni Abigélben végeztem, a szakmai tárgyakból színötös voltam. Édesapám pedig szerette volna, ha szerzek egy diplomát. Mivel a rajzolás a zsigereimben volt, a nyíregyházi főiskolára jelentkeztem. Ott ismerkedtem meg a szobrászattal, ami magával ragadott. Egy pályázat útján a londoni British Múzeumba is került ki munkám. Utána eltávolodtam ettől a pályától, de mivel a kedvesem mellett nyugalomban vagyok, így újra ki tudok teljesedni. Azt tervezem, hogy a műhelyünk melletti helyiségben nyitok egy galériát, ahol fiataloknak biztosítok bemutatkozási lehetőséget – beszélt a terveiről Diána.
Fotós: Daróczi Erzsébet
– Lehet, hogy elfogult vagyok, de a kisfiam nagyon ügyes. Legutóbb mellém ült, mikor egy lovat kezdtem el festeni, erre ő többször beletolta a zsírkrétát, engedtem, és a végén egy jó kép kerekedett.
Bármennyire is próbáltam a tökéletességre törekedni, Mátéka nem hagyta, megmutatta, nem az a lényeg, hogy valami tökéletes legyen, hanem az érzések, a színek, az, hogy mit hozunk ki belőlük.
– Ugyanilyen tehetsége van a lovakhoz is – vette át a szót a férj, akit lovas múltjáról kérdeztünk.
– Édesapám már gyerekként is rajongott a lovakért, de nem lehetett neki. Amikor a saját maga ura lett, vett egyet. Kocsi elé fogta, engem ráültetett, hogy ne féljek tőle. Aztán vásárolt nekem egy pónit, amin megtanultam lovagolni. Püspökladányban sok hagyományőrző csikós élt a környezetünkben, tőlük lestem el a fortélyokat. Immár huszonkét éve bemutatózom, jelenleg a Sárréti Csikósok csapatával. Öt lovunk van, amelyek ellátása, gondozása állandó feladatot jelent. A kisfiunk már ebbe született bele. Rajong a lovakért, szívesen ül fel mellém. Csikósruhát varrattunk neki, és amikor együtt jelenünk meg valahol, az a közönségnél mindent visz – mesélte Czibi Máté, aki szerint bár Diána jó lovas, nagyon félti, így jobban szereti, ha ecsettel a kezében látja.
– Nem vagyok jó kritikusa, mert ha egy festményéről kikéri a véleményemet, nekem mind egyformán tetszik, miközben ő máris sorolja a hibáit – fűzte hozzá nevetve a férj.
