Összefogás

2023.01.08. 15:25

Egyesületet hozna létre a szolnoki autista szülőcsoport

Az Autistákért Szolnokon Civil Társaság 2017 óta tevékenykedik az autizmussal érintettek és családjaik támogatásáért. A 2023-as év célja, hogy egyesületté alakuljon, illetve még több segítséget tudjon nyújtani. A társaság tagjai csütörtökön délután a Hild Viktor Könyvtár és Közös­ségi térben ültek össze azért, hogy az új egyesület alap­vető céljait meg­határozzák.

Köllő Judit

Az autista gyermeket nevelő szülők sűrűn találkoznak, hogy megosszák egymással nehézségeiket, és támaszt, segítséget is nyújtsanak egymásnak

Fotó: Nagy Balázs

– A kezdetektől fogva társaságunk célja volt, hogy az autizmusban érintettek családjait mentoráljuk – emelte ki hírportálunknak a társaság egyik elnöke, Balogné Szabó Anita. 

– Fő elköteleződésünk, hogy támogassuk és segítsük őket, hiszen fontos, hogy legyen egy olyan szervezet váro­sunkban, ahol szülői mentorként állhatunk a családok mellett. Segítséget nyújtunk többek között AOSZ (Autisták Országos Szövetsége) -kártya igénylésénél, vagy oktatási és nevelési tanácsadásnál is. Ismeret­terjesztés és közösségépítés céljából többször szerveztünk már előadásokat és családi rendezvényeket is. A jövőben szélesíteni szeretnénk ezt a tevékenységkínálatunkat, amihez pályázatokra van szükségünk. Ezeket azonban csak hivatalos szervezeti formában tudjuk igényelni, egyesületként. 

Az Autistákért Szolnokon Civil Társaság tagjai egyesületté válásukról és céljaikról is szívesen meséltek, mely hét fő területet érintene a jövőben. 

A leendő vezető arról is beszámolt, hogy elsősorban Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét, valamint a már nem a megyéhez tartozó, de közeli települések családjait szeretnék támogatni. 

– A társaságunk következő célja, hogy egyesületté alakuljon – mondta Balogné Szabó Anita. 

– Az elmúlt időszak lehetőséget adott arra, hogy az aktív tagok számát bővítsük, mára húsz fővel büszkélkedhetünk. Jelenleg alapító okiratot készítünk, ezért hívtuk össze a csoport tagjait, hogy a kitűzött célokat meghatározzuk. A közösségünkbe eleinte csak szülők tartoztak, azonban idővel pedagógusok, pszichiáterek, jogászok is csatlakoztak, aminek hatására széles körű támogatást kapunk. Elsődleges célunk, hogy kellő mentorálást, segítségnyújtást, szemléletformálást és érzékenyítést biztosítsunk, valamint több programot is szeretnénk szervezni. Fontos számunkra az érdekérvényesítés feladatköre, az együttműködések kialakítása a helyi és országos szervezetekkel, valamint a képzések területén is rengeteg tervünk van. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában