Gyászhír

2023.01.11. 09:14

Elhunyt dr. Suba György, Jászberény köztiszteletben álló díszpolgára

Körzeti orvosként évtizedekig szolgálta a betegeket.

Illés Anita

Dr. Suba György életének 95. évében örök nyugalomra tért

Forrás: Facebook

Életének 95. évében 2023. január 8-án elhunyt dr. Suba György nyugalmazott főorvos, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége jászberényi csoportjának egykori vezetője, Jászberény díszpolgára. A szomorú hírt felesége dr. Suba Györgyné Kocsis Julianna, Jászságért díjas helytörténeti kutató adta hírül a közösségi oldalon. A köztiszteletben álló orvos 1928-ban született Jászberényben, ősi redemptus családban. Mindig is orvos szeretett volna lenni. Az érettségi után felvételt nyert a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karára. 

A történelem vihara azonban derékba törte tanulmányait. 1950-ben a recski munkatáborba internálták két és fél évre. Szabadulása után évekig nem vették vissza az orvosi egyetemre, így tanulmányait csak 1960-ban tudta befejezni. Dolgozott a Miskolci Megyei Kórházban, a Karcagi Városi Kórházban, majd szülővárosába került, ahol körzeti orvosként, az Aprítógépgyárban üzemorvosként és a tanítóképzőben iskolaorvosként szolgálta a betegeket. Több civil szervezetnek is aktív tagja volt és számos helytörténeti munka elkészítésében közreműködött. 

Orvosi hivatásának nemzedékekre kiható önzetlen gyakorlásáért, Jászberény érdekében végzett sokoldalú közéleti tevékenységéért a képviselő-testület 2009-ben díszpolgári címet adományozott részére. Dr. Suba Györgyöt január 13-án 13 órakor helyezik örök nyugalomra a jászberényi Fehértói temetőben. Lelki üdvösségéért a temetés előtt, reggel 7 órakor engesztelő szentmisét mutatnak be a Jászberényi Nagyboldogasszony Főtemplomban.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában