Bella

2023.01.11. 06:55

Gyönyörű kislány az első idén született karcagi baba

Szülei szerint csodálatos érzés Bella érkezése, nagyon várták.

Daróczi Erzsébet
Gyönyörű kislány az első idén született karcagi baba

Az év első karcagi babája, boldog szüleivel

Forrás: Beküldött fotó

Ennél szebben nem is indulhatott volna az új éve Vinis Bélának és Vinis-Kóródi Évának, hiszen a fiatal párnak január másodikán, a Karcagi Kátai Gábor Kórházban megszületett kislánya, Bella, 3750 grammal, 54 centiméterrel. 

– A pici érkezését mindenki nagyon várta, a Kóródi családba második unokaként, de első lányként érkezett, a mi családunkba pedig első unokaként – mondta meghatottan az édesapa. 

– Hétfő reggel 6 óra körül érkeztünk meg férjemmel a kórházba, mivel éjszaka otthon elkezdődtek a fájások. Dr. Debreczeni László főorvos, akihez terhesgondozásra is jártam, végül úgy döntött a pici egészsége érdekében, hogy császármetszéssel jöjjön a világra. Így a férjem az eredetileg apás szülésnél nem lehetett jelen – mondta az édesanya, aki ezúton is szeretné megköszönni doktor úrnak, hogy világra segítette kislányukat. 

Az ifjú édesanya terhessége végig problémamentesen telt. A fiatal szülők nagyon szerették ezt az időszakot is, de mint bevallották, a mostanit nem tudja felülírni semmi, hiszen elképzelni sem tudták, milyen csodálatos érzés Bella szüleinek lenni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában