Támogatás

2023.01.18. 06:55

Hamarosan megérkezhet a rászoruló családokhoz a barnakőszén a Jászkunságban

Bár enyhe az időjárás, a fűtési szezon még jódarabig elhúzódhat, akár kemény fagyok is lehetnek. A Magyar Falu Program szociális tűzifa pályázatán számos Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település nyert. Néhány községbe éppen a napokban érkezik a barnakőszén.

Munkatársainktól

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Vármegyénk településein megkezdték, sok helyen már be is fejezték a Magyar Falu Programban nyert szociális tüzelő kiosztását a rászoruló családoknak. A rezsi árak emelkedése miatt több igénylőre számíthattak az önkormányzatok.

Tiszainokára az elmúlt héten érkezett meg a barnaszén, idén ötszázezer forintos forrásból hetvenhat mázsát tudtak vásárolni, a korábbi száznegyven helyett.

– A nyomtatványokat a napokban osztjuk ki, január 31-ig lehet benyújtani. Attól tartok több igénylő lesz, mint a megszokott – emelte ki Kiss Erzsébet Eliza polgármester.

A kistelepülésen mindenkinek jól jön a segítség, eddig két-három mázsa jutott fejenként, ebben az évben szinte biztos, hogy kevesebbet oszthatunk.

– A lakosaink többségének a szénnel együtt van elegendő tüzelője, örülnek a lehetőségnek – emelte ki.

A kérelmek elbírálása után vélhetően február elején viszik ki a zsákokat az igénylők házaihoz.

Hasonló a helyzet Kőtelken is, ahova a tüzelőt a napokban szállítják. A Tisza-parti településen mintegy két és fél millió forintos támogatás segítségével barna kőszenet vásároltak.

– Közel 300 igénylést nyújtottak be, közülük mindenki kap a tüzelőanyagból. 

Fejenként 288 kiló, zsákos kiszerelésű szenet visznek házhoz a hivatal munkatársai

– mondta el érdeklődésünkre Lovász Tibor polgármester.

Pusztamonostoron jövő héten osztják ki a rászorulóknak a Belügyminisztérium szociális tüzelőanyag programja keretében megvásárolt barnakőszenet.

– Az önkormányzat idén is sikeresen pályázott, közel nyolcszázezer forint értékben 246 mázsa barnakőszén beszerzését támogatta a Belügyminisztérium. A tüzelőanyag összesen másfél millió forintba került, a fennmaradó összeget az önkormányzat önerőből biztosította – válaszolta megkeresésünkre Kardos Veronika. 

A település polgármesterétől megtudtuk, hogy harminc rászoruló családot tudnak segíteni az ingyenes tüzelővel.

Ezt változó mennyiségben osztják ki az igénylőknek. A szállítmány pénteken érkezett  Pusztamonostorra, a fuvarozást egy helyi vállalkozó felajánlása segítette. A barnakőszenet január 18. és 20. között osztják ki az érintetteknek.

A szállítmány Örményesre is a napokban érkezett meg. A szociális tüzelőt ugyancsak barnaszén formájában biztosítják az arra rászorulóknak.

– 328 mázsa barnaszenet osztunk szét nyolcvannyolc igénylő között. Ez közel négy mázsát jelent háztartásonként – tájékoztatott Török Tamás, Örményes polgármestere. Hozzátette, a szociális tüzelőt házhoz szállítja az önkormányzat, erre körülbelül egy hét múlva kerülhet sor.

A tűzifa egy részére még várni kell 

A szociális tűzifa nagy részét már az ünnepek előtt kiszállították Szajolban, de nagyjából még hatvan köbméter fára várnak a településen.

– Összesen százhetven köbméter keménylombos tűzifát vásároltunk a szociális tüzelőanyag program segítségével, ebből az igények benyújtása és elbírálása után hetven háztartás részesül – tudtuk meg a településvezetőtől. Szöllősi József hozzátette: a szociális helyzet és feltételek alapján vannak, akik kettő-, vannak, akik három köbméter fát kapnak.

A meglévőt karácsony előtt kiosztottuk, amint megérkezik a még hiányzó famennyiség, munkatársaink azonnal kiszállítják a jogosultaknak

– tette hozzá a polgármester.

Tiszajenő  mintegy kétmillió forint támogatást nyert. Virág József polgármestertől megtudtuk, idén a megadott feltételek mentén negyvenhat igénylés érkezett be a tüzelőre. Ez kevesebb, mint a korábbi években. 

A polgármester az igények csökkenését annak tudja be, hogy jelentős számban élnek idősek a faluban, akik közül utóbbi időben sokan elhaláloztak, akik pedig most hagyják abba a munkát, jellemzően magasabb összegű nyugdíjra jogosultak, így nem mindenki esik bele a támogathatók körébe.

A szociális tűzifa egy része egyébként már megérkezett a faluba, várják a többit is, hogy megkezdhessék az osztást, elkerülve így az abból fakadó vitákat, hogy ki kapja meg előbb a tűzrevalóját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában